Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kupameccsel kezdik az évet futsalosaink

Sport
futsal
Magyar Kupa
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. jan. 05., 07:30

Az UTE gárdája ellen lép pályára a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a Magyar Kupa második fordulójában, pénteken este nyolc órától.

Kép: DO-archív

Remekül sikerült az előző év zárása a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese számára, mely három összecsapást vívott meg decemberben, s mind a hármat győzelemmel abszolválta, ráadásul úgy, hogy a Tolna-Mözs elleni 13-2-es "hazai" győzelem után kétszer látogatott el Érdre, ahol előbb a tabellán harmadik Mad Dogs ellen nyert 3-1-re, majd az Asterix Érd gárdáját múlta felül 4-1 arányban az NB II Nyugati csoportjában. Tóth Árpád együttese azóta tudott egy kicsit pihenni, ám az edzéseket sem hanyagolta el, ugyanis most pénteken már újabb komoly feladat vár a csapatra, mely este nyolc órától az UTE formációját látja vendégül a Magyar Kupa második fordulójában, a Rácalmási Sportcsarnokban.

A sorozat első fordulóját a Nagykanizsa ellen vívták meg a mieink, s megérdemelt, 4-2-es győzelemmel jutottak be a második körbe, míg a fővárosiak az Asterix Érd elleni 8-5-ös győzelemmel biztosították helyüket a legjobb harminckettő között. A lila-fehérekkel eddig két alkalommal találkoztak futsalosaink az idei szezonban, ám sok sikerélményben nem volt része együttesünknek, mert a bajnokság nyitófordulójában 5-3-ra, míg a két gárda novemberi, a fővárosban lejátszott bajnokiján 7-1-re nyert holnapi ellenfelük. Van tehát miért visszavágnia a Tóth-csapatnak, ám a közelmúlt formáját, eredményeit látva joggal bízhatnak a mieink abban, hogy végre sikerül legyőzni ellenfelüket, s újabb kört kezdhetnek meg a Magyar Kupában.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

2024. máj. 30.

Amikor azt mondjuk, hogy a hétvégi Parázs-Varázson minden csoport és korosztály megtalálta a maga programját, valóban komolyan gondoljuk. A gyermekprogramok és a zenei kavalkád mellett ellátogatott Dunaújvárosba a világ legerősebb családja – Ifjabb Fekete László világbajnok vezetésével a Nemzetközi Erős Emberek versenysorozat egy állomásának adott otthont a rendezvény. Hangkép.

Ritter Zalán is Acélbikaként folytatja

Ritter Zalán is Acélbikaként folytatja

2024. máj. 30.

A 23 esztendős csatár a BJAHC csapatának mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

DSTV: akik példaképpé váltak

DSTV: akik példaképpé váltak

2024. máj. 29.

Bajnokóra címmel egy teljesen profilba illő sorozatot indított útjára a Vasvári Pál Általános Iskola. Ennek részeként az intézménybe invitálnak olyan sikeres sportolókat, akik egykor a Vasvári kötelékében tanultak-sportoltak. A sorozat első vendége Erdély Csanád, magyar válogatott jégkorongozó volt. Hangkép.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

2024. máj. 29.

Huszonöt dobogós helyezéssel zárták a Veszprém Kupa elnevezésű négyfordulós sorozat második állomását a DKSE tehetséges úszói.

DSTV: Kovács-Seres Hunor kiválóan úszott az Európa Kupán

DSTV: Kovács-Seres Hunor kiválóan úszott az Európa Kupán

2024. máj. 28.

Az olaszországi Piombino városában rendezték meg a nyílt vízi úszók Európa Kupájának első fordulóját, s a rangos versenyen a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor is megmérette magát. A fiatal tehetség végül mindössze néhány másodpercre a felnőttek mögött az előkelő 20. helyen ért célba. Hangkép.

Remekeltek birkózóink az országos bajnokságokon

Remekeltek birkózóink az országos bajnokságokon

2024. máj. 28.

Aranyéremmel, több dobogós és pontszerző helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak versenyzői a korosztályos bajnokságok küzdelmeit május 25-én és 26-án.

Véget ért az ifik szezonja

Véget ért az ifik szezonja

2024. máj. 27.

Hetedik helyen végzett az ifjúsági bajnokság nyolcas döntőjében a DFVE leány vízilabda csapata a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő