Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Először idegenben a futsalosok

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. okt. 02., 12:30

A tavaly még NB I-es ELTE-BEAC elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a másodosztály nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata, ma este fél nyolctól.

Kép: DO-archív

Jól kezdte az idei bajnokságot a Dunaújváros Futsal együttese, mely három fordulót követően egy döntetlennel és két győzelemmel áll a tabella élén úgy, hogy csak az egy meccsel többet játszó TFSE bír ugyanannyi ponttal, mint Tóth Árpád gárdája. Vezetőedzőnk azonban nem mindig volt feltétlenül elégedett a mutatott játékkal, s mint azt az Érd-SZISE elleni legutóbbi meccs után elmondta, elsősorban a mérkőzések elkezdésén kell javulnia futsalosainknak ahhoz, hogy a folytatásban is sok szép győzelemmel örvendeztessék meg az értük szurkolókat.

Remélhetőleg erre, illetve az adód lehetőségek kihasználására jobban odafigyelnek játékosaink, akik már ma bizonyíthatják, hogy sikerült előrébb lépniük ezekben a játékelemekben, ugyanis este fél nyolctól Budapesten, a SPORT11 Sport és Szabadidőközpontban húznak szerelést az ELTE-BEAC ellen. A fővárosiak tavaly még az élvonalban szerepeltek, míg az idei szezont két szoros győzelemmel kezdték, ugyanakkor a legutóbbi fordulóban elveszítették veretlenségüket a Haladás második csapata ellen.

Az ELTE játékosai nyilván a javítás reményében vágnak neki a mieink elleni ma esti csatának, ám jó sorozatának folytatása lesz a célja együttesünknek is a szezon első idegenbeli találkozóján is, így izgalmas, jó meccset várhatnak azok, akik kilátogatnak a mérkőzésre. A csapatok az előszezonban már találkoztak egymással a fővárosban, s akkor a mieink örülhettek a 4-0-s győzelemnek, ezzel alighanem ma is kiegyeznének futsalosaink.

A rovat további hírei: Sport

Nem termett pont az idénynyitón

Nem termett pont az idénynyitón

2024. már. 04.

A dobogóra hajtó Nagykanizsa háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a két gárda vasárnapi bajnokiján.

Egy távozó, két érkező a Kohásznál

Egy távozó, két érkező a Kohásznál

2024. már. 03.

Malgorzata Trawczynska a szezon végén távozik a DKKA kézilabda csapatától, mely két játékos leigazolását is bejelentette ma délután.

A hajrában dőlt el a rangadó

A hajrában dőlt el a rangadó

2024. már. 03.

A várakozásoknak megfelelően óriási küzdelmet, de végül a házigazda UVSE kétgólos győzelmét hozta női vízilabdázóink fővárosi bajnokija.

Fontos DKKA-siker a Kozármisleny ellen

Fontos DKKA-siker a Kozármisleny ellen

2024. már. 03.

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin a DKKA felnőtt együttese a sportcsarnokban szombaton este.

Nem kegyelmezett a DEAC

Nem kegyelmezett a DEAC

2024. már. 03.

Csak a szépítő találatnak örülhettek a hazai drukkerek Acélbikáink Debrecen elleni találkozóján a jégcsarnokban szombaton délután.

Az első gólig volt nehéz

Az első gólig volt nehéz

2024. már. 02.

Kiütéses, kilencgólos győzelmet aratott az Asterix Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal csapata az NB II Nyugati csoportjának alsóházi küzdelmeiben pénteken este.

Ezúttal nem volt esély a szoros meccsre

Ezúttal nem volt esély a szoros meccsre

2024. már. 02.

Csak felvillanásai voltak a DKSE röplabdázóinak a Pénzügyőr elleni hazai bajnokin, de a vendégek összességében simán nyerték a két gárda péntek esti találkozóját.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  2. Amit a címkékről tudni érdemes

  3. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  4. DSTV: matchboxok a templomban

  5. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

Videók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő