Dunaújváros Hetilap

Igencsak aktív életet élő 90 éves szépkorú polgárt köszöntött az önkormányzat

doszerk - 2024. augusztus 7. 10:30

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban. Molnár Géza bácsit 90. születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg a jeles napon, és tolmácsolta a város jó kívánságait.

Molnár Géza bácsi a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ibrányban született 1934-ben; hatan voltak testvérek. 

Szép pályafutás a Vasműben

Géza bácsi tanulmányai igencsak kaotikusan alakultak, ugyanis akkoriban a Tanítóképzőben kezdett tanulni Nyíregyházán, végül pedig a Villamosmérnöki Kar Tanári szakán végzett:  
– Nyíregyházán kezdtem a tanulmányaim, még a Tanítóképzőben. Aztán 1953-ban a vasmű hozott ide, Dunaújvárosba. Itt a Gépipari Technikumot kezdtem, majd amikor visszajöttem a katonaságból 1956-ban, akkor a vasmű azt mondta, jobb lenne, ha Kohászatra mennék. Átmentem a kohászatira és bár gépészen kezdtem, a kohászaton végeztem. 
Akkor aztán a vasmű úgy gondolta, hogy az egyetemen műszakira kellene járnom, és végül így végeztem a Villamosmérnöki Kar Tanári szakán – emlékezett vissza nevetve Géza bácsi. 
Hozzátette: mindent a vasműnek köszönhet; hosszú éveken át dolgozott a gyár tanműhelyében, mint gyakorlati oktatásvezető. Imádta az iskolát, a gyerekeket, mindene volt a szakma szeretete és annak továbbadása. Azt mondta: szigorú oktató volt, de igazságos. 

Aktív nyugdíjas élet

Ahogyan azt Barta Endre alpolgármesternek és Szántó Péter önkormányzati képviselőnek mesélte a köszöntés alkalmával: akkoriban édesapja is abban a „híres szabolcsi kertészetben” dolgozott, ahol szülőfalujának 90 százaléka, és ahol mintegy tízezer gyümölcsfa volt megtalálható.

Talán innen is a kertészet szeretete, hiszen 2017-ig Rácalmáson művelte saját kis kertjét, amelytől végül egészségi állapota miatt megvált, de ahogyan fogalmazott, nagyon hiányzik. 
Persze 90 évesen sem tétlenkedik, hiszen Géza bácsiról úgy hírlik, hogy igencsak aktív. Bevásárol, nagyokat sétál, lánya kertjében idén már többször levágta a füvet és megmetszette a fákat, de a szomszédok összegyűlt hulladékát is szívesen leviszi a negyedik emeletről: 
– Már csak azért is, mert nem bírom, amikor nincs mit csinálni. Ha nem tudok menni 200-300 métert, akkor már minden bajom van. Sokszor a lift helyett is lépcsőzöm; kell annyi séta.
Feleségével 65 éve házasok, egy lányuk, három unokájuk és egy, novemberben érkező dédunokájuk van – akit már alig várnak.

DMJV Önkormányzata
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotó: családi archívum)

A rovat további hírei: Közélet

Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében

Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében

2024. már. 06.

Aki ismeri Mezei Zsolt alpolgármestert, az tudhatja, láthatja, hogy folyamatos és rendszeres közösségifelület-használó. Ha ott érkezik bármilyen jellegű felvetés, bejelentés, akkor amilyen gyorsan csak lehet, orvosolja, megoldja.

Hogyan tovább az új Vasmű út mögött?

Hogyan tovább az új Vasmű út mögött?

2024. már. 06.

Az új Vasmű út kilenc emeleteseiben élők egy része elfogadhatatlannak tartja, hogy közvetlenül az épület mögötti részen parkolnak az autók. Lakossági fórumot is rendeznek a témában jövő szerdán!

Azon dolgoznak, hogy újra legyen posta a Békében

Azon dolgoznak, hogy újra legyen posta a Békében

2024. már. 05.

A Béke 1. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester önkormányzati képviselőket és körzeteket felkereső sorozata. Ezúttal dr. Székely Károllyal, a 8-as választókerület képviselőjével találkozott. Különleges volt ez a találkozó, hiszen ebbe a beszélgetésbe harmadik félként már becsatlakozott Pappné Grabant Ilona is.

Idén is bárki javaslatot tehet a "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozására

Idén is bárki javaslatot tehet a "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozására

2024. már. 05.

A fiatal generációkért végzett munkát ismeri el a város önkormányzata – március 20-ig várják a javaslatokat.

Vért adni középiskolásként is nagyon menő!

Vért adni középiskolásként is nagyon menő!

2024. már. 03.

Különleges helyszínnel és különleges önkéntes táborral bővül a kör, változatlanul nagyon számít a véradók aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Több középiskola is helyszínként szerepel – de nagyon várnak minden segíteni szándékozót!

Szembetűnő, pozitív változások sora tapasztalható az ebrendészeti telepen

Szembetűnő, pozitív változások sora tapasztalható az ebrendészeti telepen

2024. már. 02.

Az elmúlt időszak fejlesztéseit szemlézte, valamint az idei év terveit beszélte át Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester az önkormányzati ebrendészeti telepen Létai Attila ebrendésszel. Az elmúlt időszakban pozitív változások sora történt az ebtelep környezetében, ugyanakkor van még bőven tennivaló.

Újabb pályázati siker, 200 millió forint közvetlen EU-s támogatás érkezik a "zöld programra"

Újabb pályázati siker, 200 millió forint közvetlen EU-s támogatás érkezik a "zöld programra"

2024. már. 01.

Egy újabb EU-s pályázat, ami zöld utat kapott. És a "zöld út" jelen esetben szó szerint értendő. A LIFE Programnak köszönhetően ugyanis megújulhat egy kiválasztott dunaújvárosi panelépület.