Elmarad a Csónakházak Nyílt Napja pénteken

spigott - 2024. szeptember 12. 7:30

A rossz idő miatt nem vesz részt pénteken a DKSE kajak-kenu szakosztálya a Csónakházak Nyílt Napján, melyet bő egy hét múlva rendeznek meg a Családi és Nyílt Nap keretein belül.

A kajak-kenuval is megismerkedhetnek az érdeklődők szeptember 22-én! (főoldali és belső kép forrása: DKSE-archív)

Első alkalommal rendezi meg a Csónakházak Nyílt Napját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szeptember 13-án. A rendezvény célja, hogy közelebb hozzák a családokat, a diákokat az elmúlt huszonöt esztendő legsikeresebb magyar olimpiai sportágához, valamint közvetlen és szórakoztató formában mutassák be a vízitelepek, illetve az egyesületek működését.

A remek kezdeményezéshez ötvenegy egyesület csatlakozott, s köztük van a DKSE kajak-kenu szakosztálya is, mely a csónakházban várta volna a sportág iránt érdeklődőket szeptember 13-án. A pénteki napra azonban igen rossz időt jeleznek a meteorológusok, ezért a szakosztály vezetése úgy döntött, hogy elhalasztja a rendezvényt, melyet az Ambrózia Parkban sorra kerülő Családi és Nyílt Nap keretein belül rendeznek meg szeptember 22-én, s ekkor lesz lehetősége kipróbálni az érdeklődőknek a kajak-kenu mellett a sárkányhajót és a SUP-ot is.

A rovat további hírei: Sport

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

2024. máj. 04.

Az MTK elleni találkozóval köszön el hazai szurkolóitól ebben a szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

DSTV: gyerünk, boksz!

DSTV: gyerünk, boksz!

2024. máj. 03.

Egy nagyobb kihagyás után a napokban ismét a Dunaújvárosi Boksz Egyesület egy edzésén jártunk. Történtek újdonságok a csapat életében – megfiatalodott a gárda, és számos új eszköz segíti a sportolókat az edzésekben. Hangkép.

Ezer méteren is az élmezőnyben

Ezer méteren is az élmezőnyben

2024. máj. 03.

Nem sokkal maradt le a dobogóról Hajdu Jonatán a kenu egyesek ezer méteres számában a szolnoki válogató csütörtöki versenynapján.

Két döntős hely Riminiben

Két döntős hely Riminiben

2024. máj. 03.

Két egyéni számban is döntőbe jutottak a magyar női tornászok az Európa-bajnokságon, míg a két DKSE-versenyzővel felálló női válogatott a tizedik helyen fejezte be a csapatversenyt.

Szép hazai siker az NB II-ben

Szép hazai siker az NB II-ben

2024. máj. 02.

Riasztó első tíz perc után remek játékkal aratott győzelmet a DKKA U21-es csapata a budaörsiek korosztályos gárdája ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Hajduék első lépése az olimpia felé

Hajduék első lépése az olimpia felé

2024. máj. 02.

Óriási fölénnyel nyerte meg Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres futamát a szolnoki válogató szerdai versenynapján.