Dicsőséges évzáró a véradások frontján
Bár az idei utolsó lehetőség még szilveszterkor is adott a véradók előtt, sűrű és színes hónapon vannak túl a szervezők és az önkéntesek egyaránt. Nagyon kell a vér az ünnepi időszak után – erről is szó esik az alábbiakban. Adjon, aki tud!
Nem mindennapi sorozat, nem mindennapi finálé – örömteli, ráadásul bizakodásra is okot adó hírekkel szolgált a véradások háza tárjáról Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
Ünnepre ünnep, szép eredménnyel
Már hírt adtunk a jubiláló véradók köszöntéséről – az ünnepi eseménynek a gyönyörűen felújított Mondbach-kúria adott otthont a közelmúltban –, míg a napokban egy újabb rendkívüli esemény várt az önkéntesekre, elevenítette fel Feth Katalin:
– Több szempontból is rendkívüli volt a Városvédők Újtelepért Egyesület központjában szervezett alkalom múlt szombaton. Az egyik maga a helyszín és a közösség, hiszen itt mindig nagy szeretettel és különleges meglepetéssel várják a véradókat – most sem volt ez másként, hiszen az ilyenkor szokásos szaloncukor és újévi lencse mellett egy remekül sikerült egytálétellel kedveskedtek az önkénteseknek. Ráadásul az alkalomra eljött dr. Fábián Károly, a Magyar Vöröskereszt alelnöke is, aki személyesen köszöntötte térségi csúcstartónkat, az aznap más 157. véradását teljesítő Tóth Kálmánt. Óriási szám, szó szerint példás önkéntesi pálya az övé, mint az alelnök is megemlítette, több mint 450 ismeretlen embertársát mentette meg ezzel!
Az újtelepi alkalom hangulatára sem lehetett panasz – az egyesület aktivistái ezúttal is alaposan kitettek magukért annak érdekében, hogy emlékezetes legyen a kitelepült véradások évzárója –, és az eredmény is sokatmondó: a szombati közösségi kezdeményezés keretében 45 váradó vállalta a csapolást.
Továbbra is kell a vér!
A vér csak vérrel pótolható, emelte ki a DSTV kamerája előtt dr. Fábián Károly, és mint Feth Katalintól megtudtuk, a decemberi események után sem csökken a lendület. Az új esztendő véradásainak többségét a rendelőintézetben lévő Vérellátóba szervezik – 2025-ben először január 2-án, csütörtökön! –, de folytatódik a kitelepülések sorozata is:
– Idén új helyszínként debütált a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió bázisa a volt Bánki épületében, és az első kísérlet után máris itt lesz a következő alkalom. Nagyon örülünk, hogy ezzel a helyszínnel a Technikum városrész lakóit is közvetlenül elérjük, őszintén remélem, hogy sikerül a debütáláshoz hasonló aktivitást produkálni. Szintén városrészi kitelepülés lesz január végén: az Arany János iskolában a Béke városrész véradóit várjuk nagy szeretettel! A kitelepülések során nagyon fontosak a térségi helyszíneink: januárban Pusztaszabolcs és Ercsi lakói áldozhatnak az önkéntesség oltárán.
Itt a januári alkalmak tételes listája!
Új esztendő ide vagy oda, a vérigény nem csökken, így a következő időszak alkalmainak listáját ezúttal is vegyék szelíd biztatásnak: aki teheti, csatlakozzon januárban is a véradók egyre népesebb táborához!
január 2., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 7., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 9., csütörtök 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 14., kedd 13-15 óra – Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (Bercsényi utca 2.)
január 16., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 16., csütörtök 14-18 óra – Pusztaszabolcs Művelődési Ház, Adonyi út 12.
január 21., kedd 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 23., csütörtök 2400 Dunaújváros Vasmű út 10. Vérellátó 8:00-10:00 h
január 28., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
január 29., szerda 14-17 óra – Ercsi, Művelődési Háza (Ercsi Szent István út 12.)
január 30., csütörtök 14-17 óra – Arany János Általános Iskola (Március 15. tér 5.)
A lényeg: aki életet ment, három embertársa életét is megmenti – és szerencsére egyre többen felismerik: vért adni menő!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Temetői tudnivalók a mindenszentek és a halottak napja időszakára
2024. okt. 29.
Forgalmi rend változás, rendkívüli nyitvatartás, buszközlekedés és ünnepi koszorúzás – a dunaújvárosi köztemetőben és környezetében is készülnek az ünnepi időszakra.
Sajátjaként óvja, vigyázza a várost
2024. okt. 28.
Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Megkezdte munkáját az új közgyűlés
2024. okt. 24.
A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.
A négyszer megünnepelt születésnap
2024. okt. 24.
Zorinácz Józsefné Ilona néni szeptember 25-én ünnepelte a 90. születésnapját, először. Azóta ugyanis több alkalommal megülték a kerek évfordulót a családdal, az önkormányzati köszöntés már a negyedik volt az összejövetelek sorában.