Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Liliomfi a Waldorf végzőseinek műsorán

Kultúra
Waldorf iskola
színház
közösség

facebook megosztás

doszerk - 2025. már. 27., 07:15

Idén már a harmadik nyolcadik évfolyamos osztály halad a tanév vége felé a Pentelei Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI-ban.  A középiskola előtt álló végzősök nyilvános színpadi előadásra készülnek, amelyre minden érdeklődőt várnak – a Liliomfi lesz műsoron, méghozzá először éppen ma!

Az előadás nyilvánosan zajlik majd március 27-én és 28-án, vagyis ma és pénteken 18 órától a Városháza "C" szárnyának dísztermében, a házasságkötő teremben. Liliomfi történetét az osztály közösen dolgozta fel. Osztálytanítójuk, Gulácsi Anita arra törekedett, amely egyébként is jellemzi az iskolatípus pedagógiáját: minél inkább bevonni a gyerekeket a rendezésbe. A zenés-szöveges színpadi produkció kapcsán az osztálytanító elmondta, hogy milyen háttérmunka zajlott a reménybeli boldog végkifejletig:
– A nyolcadik évfolyamosok korosztályához nagyon közel áll a vígjáték műfaja. A művet közösen választottuk ki, és sokat beszélgettünk a karakterekről, jellemekről. A szereposztás is közös döntés eredménye, míg a záró tánc koreográfiáját az egyik táncos tanulónak köszönhetjük. A próbák már november óta folynak. A szövegtanuláson, a jellemek ábrázolásán, a szép beszéd megformálásán túl rengeteget profitálnak a gyerekek ebből a folyamatból. Olyan komplex fejlődésen mennek keresztül, amit talán semmilyen más művészeti műfaj nem tudna eredményezni. Nagy bátorság, felszabadultság, sok-sok közös gondolkodás, felelősségteljes együttműködés kell ahhoz, hogy megszülessen ez az egész estés produkció. Csupa olyan képesség, amely elengedhetetlen az élethez.

A többit a színpadon láthatják a nézők – ma és holnap a díszteremben!

(A kép illusztráció – egy archív Liliomfi-plakát nyomán)

A rovat további hírei: Kultúra

Egyből kettő

Egyből kettő

2018. feb. 23.

Teljesen eltérő karakterek, teljesen eltérő életművek, és teljesen különböző technikák fogadják az érdeklődőket csütörtöktől a Kortárs Művészeti Intézetben.

Már a Toldira készülnek

Már a Toldira készülnek

2018. feb. 20.

Arany János Toldiját viszik színre musical formájában a Bartókban március 23-án, Sipos Imre rendezésében. A darab első olvasópróbáját tegnap tartották.

Keserédes búcsú a színpadtól

Keserédes búcsú a színpadtól

2018. feb. 18.

Lapis Erika öt hónapos kismamaként lépett utoljára a Bartók színpadára, most minden erejével az anyaságra koncentrál fog. 

Ezüstpénzért soha!

Ezüstpénzért soha!

2018. feb. 18.

A címbe foglalt két szó ilyentájt, húsvéthoz közeledve, Pentelei Molnár Jánosról szólva különös felhangot kap. Mert túlmutat a konkrét tartalmán. Mert egy alkotói filozófiára utal. Egy jeles festő tisztességére.

Dunaújváros is szóba került

Dunaújváros is szóba került

2018. feb. 13.

Két monostort építene Magyarországon a bécsi ortodox egyházközség. Ennek érdekében egyházi delegáció tett látogatást városunkban is.

Nemzetközi jazz-őrület a Művészben

Nemzetközi jazz-őrület a Művészben

2018. feb. 11.

A keddi jazz koncert után szombaton ismét programot tervezhettek a műfaj szerelmesei az egyre ismertebb és látogatottabb Művész Presszóba. 

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

2018. feb. 11.

Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő