Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Ünnepélyes keretek között, Pintér Tamás polgármester köszöntője és egy nagy közös visszaszámlálás után festették fénnyel a Városházát ma délután; hivatalosan is megnyitotta kapuját az "Adventi forgatag" a karácsonyi vásárral.
Nagyszerű jótét célú együttműködés részleteiről tartott tájékoztatót Müller Bernadett, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester – az érdeklődők már ma bekapcsolódhatnak a közösségi programba!
Idén is támogatja az ünnepi időszakban a nyugdíjasokat a város önkormányzata. A témáról Pintér Tamás polgármester tartott tájékoztatót ma kora délután; a támogatásra 70 millió forintot fordítanak a város költségvetéséből.
Az ünnep fényei és a hit gyertyájának meggyújtása után benépesülnek a standok, és egyéb meglepetések is várják az érdeklődőket a Városháza téren szerdán délután. Csalogató. Hívogató.
Három eseményt időzítettek advent első vasárnapjára a városban ma délután – a résztvevőket még a cudar időjárás sem akadályozta az ünneplésben. Fényár a hajtás után.
Több mint két hét állt a lakosság rendelkezésére, hogy véleményt mondjanak és javaslatot tegyenek Dunaújváros Fenntartható Városfejlesztési Stratégi-ájának (FVS) kidolgozására. Az eredmény több mint biztató.
Meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún a Városháza téren vasárnap, a jövő hét közepétől az összes stand, de még a korcsolyapálya is üzembe áll. Tájékoztató.