emlékezés

Az életteljesség-képlet

2016. feb. 13.

A legfölső kamrapolcról nagy nehezen leügyeskedte a nagy fényképes dobozt. Bevitte a szobába. Nézte, hol lenne a legmegfelelőbb hely, de aztán hirtelen – zutty, az egész tartalmát a földre borította. Letelepedett a kupac mellé. Széttúrta.

Az őrt álló kő

2016. jan. 22.

Amikor a betörés, a kis falusi ház teljes kifosztása után belefáradtunk és eladtuk a sors verte portát, a bejáratnál álló kis kőoszlopot fölvittük a szőlőhegyre, a Csöntörbe. Barátaink gondjaira bíztuk. Fiam szigorúan intette a kő új őrzőit: nagyon vigyázzatok rá, mert ennek itt kell állnia az idők végezetéig!

Karácsonyváró, gyermekhangra

2015. dec. 13.

Apa, mi állatok vagyunk? A kislány kérdése elszáll, apja néz, mintha rosszul hallotta volna. Sután visszakérdez: hogy is hogy…? Hát amikor kicsi voltam – mondja az ötéves (!) gyermek –, és fájt a fülem, te elvittél az állatorvoshoz.

Egy doboz a gyerekkorból

2015. dec. 05.

Te csak dalolj, szegény bolond… -idézte fel a rég hallott nótát a férfi. Emlékezett, hogyan fakadt a dalra az öreg, amikor felesége pörölni kezdett vele. Gyakran pörölt az asszony, így sokszor került elő válaszként a dal, kétszer is elénekelve a refrént, ahogy illik. A néni pedig ettől még mérgesebb lett.

Örök szolgálatosok

2015. nov. 21.

Szép történeteket hallottam egy emberről évekkel ezelőtt. Az idős udvarhelyi elbeszélőkhöz készülök ismét. Vajon kiket lelek meg? Tán ők is utánaballagtak, aki rég elment, s akiről egykor meséltek. A nagyapámról.

Gyertyaláng, mindenkiért

2015. nov. 02.

Majd hazafelé beszélgetünk, most szaladok, megyek az enyéimhez, mielőtt rám sötétedik - mondta a jó öreg, Miska bácsi, és elviharzott. Én még időztem a 48-asok emlékművénél. Az első állomás minden évben a Hétkápolna, aztán az emlékmű, majd a Mindenki Keresztjénél a gyertyagyújtás, csak aztán a családi sírbolt.

Az ikonná vált kép

2015. okt. 25.

Remek tárlat látható Pleidell János alkotásaiból a Bartók színház aulájában a mester századik születésnapjára emlékezve. 2005-ben a Dunaújvárosért díjat adományozták számára mintegy kifejezéséül annak is, hogy élete utolsó éveit itt élte. Megszeretve és meg is örökítve néhány szimbolikus teret.

Az igazán nagy hősök az utcán voltak - tűzközelben

2015. okt. 24.

"Ki kell mondani, hogy a magyar emberben akkor még volt érzés. Még a kirakatokat sem merték betörni, mert megmondtuk, hogy ne tegyék.” - emlékszik vissza Nagy Miklós, aki tizenkilenc évesen hagyta el az országot, mert tudta, hogy neki sem kegyelmezne a rendszer.

A tigrist agyonlőni…?

2015. okt. 23.

Négy segédmunkás ül a Cifra-kert fái alatt. Tarokkoznak. Ezt az idilli képet évtizedek óta őrzi az emlékezetem. Sétautak, virágok, cserjék, hatalmas ősfák… felfedezni való titok volt a varázsos park. Apám gyakran kivitt magával. Abban a kora őszi napsütésben nyugalomról, harmóniáról mesélt ott minden.

A vaksötét ablak

2015. okt. 10.

Pista, ne tedd ki! - csattant fel az asszony. - Még a végén megint elvisznek. Hiába volt a szó. Pista, mint minden évben, azon az október 6-án is kitette a fekete zászlót. Csakhogy 1957-et írtak, közeledett az eltiport forradalom évfordulója, és a feleség félt, hogy provokációnak tarthatják.

Rajta, vadászok!

2015. okt. 06.

Azon a napon, október 6-án Arad népe már régen túl volt az első áldozaton: augusztus 22-én a várbörtönben végezték ki Ormai Norbert ezredest, a szabadságharc legendás honvéd vadászezredeinek parancsnokát. Őt az első aradi vértanúnak is nevezik.