kézilabda
Három földrészről kapott ellenfelet a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott Németországgal, Uruguayjal és a Zöld-foki Köztársasággal került azonos csoportba a januári, egyiptomi világbajnokság sorsolásán.
Győzelemmel kezdett a Kohász
Ötgólos hátrányból fordítva aratott 24-23-as sikert a Szombathely ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a bajnokság első mérkőzésén.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött
A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Rangos tornán szerepeltek a kézilabdázók
A DKKA serdülői a negyedik, az ifjúságiak az ötödik helyen végeztek a VI. NEKA Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornán.
Kézilabda: fájdalmas botlás, meglepő vereség
Nem fogott ki jó napot, különösen támadásban hibázott sokat, így négygólos vereséget szenvedett a Budaörs elleni edzőmeccsen a DKKA felnőtt együttes ma este.
Kézilabda : módosított a versenynaptáron a szövetség
Módosított versenynaptárján a Magyar Kézilabda szövetség, a férfiaknál 20, a nők mezőnyében pedig 19 fordulót rendeznek az élvonalban idén a versenykiírás és a versenynaptár változása nyomán. A változás természetesen érinti a DKKA menetrendjét is!
Remek erőfelmérő a bajnokság előtt
Nagyon erős mezőnyben, a VI. NEKA Kupán szerepel hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese.
Kézilabda eb - A dánok kiszállnak a rendezésből?
A Dán Kézilabda Szövetség az eddigieknél is komolyabban fontolgatja, hogy mégsem lesz társrendezője a decemberi női kézilabda Európa-bajnokságnak.
Játékkal emlékeznek a kézilabdázók
Öt korosztály csapatai számára rendezi meg a IV. Horváth Nikolett Emléktornát csütörtökön és pénteken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
Az MTK nyerte a jótékonysági tornát
Könyörtelenül kihasználta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hibáit az MTK gárdája az I. BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa rácalmási fináléjában ma délután, együttesünk végül a második helyen zárta a rangos felkészülési erőpróbát.
A Szent István Kupáért játszottak
A hölgyeknél az FKC Seniorok, míg a férfiaknál az Axis Mundi együttese örülhetett az első helynek a Szalki-szigeten megrendezett strandkézilabda tornán.
Döntőben a DKKA!
Hullámzó mérkőzésen aratott kétgólos győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Békéscsaba ellen az I. BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupán.

