közgyűlés
Európa Kulturális Fővárosa - Óriási lehetőség előtt Dunaújváros is
Intézmények felújításáról, internetes térkép létrehozásáról, és több nagyberuházás előkészítéséről is határoztak a képviselők az októberi közgyűlésen.
Jövő tavasszal folytatódnak a nagy útfelújítások
A nyári szünet utáni első rendes közgyűlését tartotta meg városunk képviselőtestülete csütörtökön, amelyen mintegy negyvenhat napirendi pontban hoztak döntést, köztük stadionfejlesztésről, elektromos töltőállomások építéséről is
Októberben megkezdődhet az élményfürdő felújítása
Utak, járdák felújításáról, alapítványi támogatásokról is döntöttek a júniusi közgyűlésen. A képviselők Páli Zsuzsannára, a város egykori főépítészére emlékeztek egyperces néma főhajtással a csütörtöki közgyűlés elején.
Nagy tervekkel néznek a jövő elé
A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete kedden tartotta rendes évi közgyűlését, melyben az előző esztendő pénzügyeinek megvitatása után a következő hónapok terveit is átbeszélték.
Visszakapjuk az élményfürdőt?
Előkészítik az élményfürdő fejlesztési tervét, három elektromos töltőállomást építenek a városban, és Kiss Andrást bízták meg a helyi Tourinform iroda vezetésével. Többek között ezekről döntöttek a májusi közgyűlésen.
Százmillió forint a járdák felújítására
A húsvét hétfői munkaszüneti nap miatt ezúttal nem csütörtökön, hanem pénteken ülésezett a közgyűlés. Ezt összehangolták az április 21-i Rendőr- és Tűzoltónappal, hogy ezen a rendezvényen adhassák át a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjakat.
Felújítják a város legforgalmasabb útjait
Elkészítik az egykori élményfürdő hasznosítási tervét, gondoskodnak a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetéséről- többek között ezekről döntöttek a csütörtöki közgyűlésen a képviselők.
A megyénél is kiemelt kérdés az útfelújítás
Tíz napirendi pontot tárgyalt tegnap a Fejér Megyei Önkormányzat közgyűlése a megyeházán. Elfogadták a Fejér Megyei Védelmi Bizottság 2017. évi pénzügyi-és feladattervéről szóló tájékoztatóját.
Tizennyolc milliárdból gazdálkodhat idén a város
A mai közgyűlés egyik legfontosabb pontja a város idei költségvetésének elfogadása volt. A napirend alapján az előző évi pénzmaradvánnyal kiegészítve, az idei költségvetési főösszeg mintegy 18 milliárd forint.
Átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjat
Négy kiváló sportszakember vehette át a Dunaújváros Sportjáért díjat Cserna Gábor polgármestertől.
Ki kapja idén a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat?
Az önkormányzat várja a lakosság javaslatait arra vonatkozóan, hogy idén ki kapja a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat. A javaslatokat március 20-ig írásban lehet benyújtani a Városházán.
Tervezési szakaszban a Modern Városok Program
Mintegy negyvenöt napirendi pontot tárgyaltak a képviselők az év első, január 19-i közgyűlésén. Az ülés elején a napokban elhunyt dr. Tiszamarti Miklós főorvosról emlékeztek meg a városatyák.

