Dunaújváros Hetilap

Újabb hat milliárd forintot vont el Dunaújvárostól az Orbán-kormány

doszerk - 2022. augusztus 15. 16:00

Levélben tájékoztatta a városvezetést arról dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy júniusi kormányhatározatra hivatkozva zárolja a dunaújvárosi kézilabda csarnokra szánt 6 milliárd forintot, amelyet még 2017-ben ítéltek meg, így a teljes összeget a minisztérium részére vissza kell fizetni.

A levél alapján a kormánynak az idei évben összesen 581 milliárd forintot kell húznia a nadrágszíjon költségvetési kiigazítások keretében, összehasonlításképpen annak idején a Bokros-csomag 210 milliárdról szólt, tehát a mostani több mint kétszerese az akkori durva megszorításoknak.

A kézilabda csarnok felújításának ígérete a Fidesz részéről hosszú múltra tekint vissza, Szabó Tünde akkori sportért felelős államtitkár már 2015-ben arról beszélt dunaújvárosi látogatása során, hogy elodázhatatlan a csarnok felújítása és bár „konkrét határidőkről még korai lenne nyilatkozni, de mindenképpen 2016 nyarára várható a munka dandárja”. A beruházást történelmi jelentőségűnek nevezte 2017 szeptemberében Cserna Gábor akkori fideszes polgármester is, és arra tett ígéretet, hogy 2019 őszére már át is adhatják a felújított komplexumot. Hasonló átadási dátumot jelölt meg 2017 őszén Dorkota Lajos korábbi fideszes országgyűlési képviselő is, ő úgy nyilatkozott, hogy „reményeim szerint két éven belül készen lesz az épületegyüttes”.

A csarnok azonban a 2019-es önkormányzati választási kampány idején is csak ígéret maradt, akkor arról beszélt az akkori fideszes városvezető, hogy a kézilabda csarnok még csak tendereztetés alatt áll. Ekkorra már a felújítás helyett arról volt szó, hogy lebontják a régi csarnokot és egy teljesen újat építenek helyette, amiről 2019 tavaszán látványterveket is bemutatott Cserna Gábor az egyik sajtótájékoztatóján. Egy 2019-es szurkolói ankéton pedig már tényként beszéltek arról, hogy a női kézilabda csapat október közepétől Szekszárdon fogja játszani a hazai bajnoki meccseit az építkezés elindulása miatt, erre azonban végül nem került sor a beruházás elmaradása miatt. Mára kiderült, a felújítás és az új csarnok egyaránt csak ígéret marad.

Szabó Zsolt, gazdasági és koordinációs alpolgármester lapunknak a kormányzati elvonás hírére úgy reagált: - A Fidesz becsapta a dunaújvárosi embereket, amikor a 2022-es kampányban felelőtlenül kiköltekeztek, így most a fideszes szavazók ugyanazt kapják jutalmul, amit az ellenzékiek büntetésül ezzel a 6 milliárdos elvonással.

A beruházással kapcsolatban Szabó Zsolt elmondta: 2019. őszén a tender eredményeként kiderült, hogy a Fidesz által megígért műszaki tartalommal 11 milliárd forintnál is többe került volna a beruházás. Ezért az új városvezetés kezdeményezte, hogy plusz forrást kapjon vagy pedig a műszaki tartalmat csökkentsék olyan mértékben, hogy a felújítás beleférjen a 6 milliárdos keretösszegbe. A kormány azonban több, mint két év alatt nem volt hajlandó dönteni ebben a kérdésben.

Ehhez kapcsolódóan az ellenzéki városvezetés alatt átdolgozták a projekt műszaki tartalmát, hogy a meglévő forrásokból megvalósítható legyen a beruházás, egy feltételes közbeszerzést is kiírtak, amelyre azonban nem is reagált a kormány, most pedig el is vonják a teljes támogatási összeget a kormányzati megszorítások részeként. A városvezetés a kialakult helyzetre való tekintettel egy felmérést fog készíteni, hogy saját forrásból hogyan valósítható meg a kézilabda csarnok helyzetének a rendezése, hogy a fiataloknak megfelelő körülményeket biztosíthassanak a további eredményes sportoláshoz.

Szabó Zsolt hozzátette: az infláció már tavaly óta vágtat, ahogy a gazdasági mutatók is súlyos gondokat jeleztek már jóval az áprilisi választás előtt. A Fidesz ennek ellenére sikerpropagandát folytatott, most pedig durva megszorításokat varr az emberek nyakába. - Nem ezt ígérték a választási kampányban, amikor egyébként már régen zajlott az ukrajnai háború. Most minden gazdasági problémát erre akarnak fogni, azonban a napnál is világosabb, hogy kilóg a lóláb, egészen egyszerűen nem ezt ígérték.

(DMJV Önkormányzata)

A rovat további hírei: Közélet

Az összefogás szüli a közös sikereket

Az összefogás szüli a közös sikereket

2024. máj. 27.

Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.

DSTV: fényes búcsú a várostól

DSTV: fényes búcsú a várostól

2024. máj. 27.

Folytatták a szép selmeci hagyományt a Dunaújvárosi Egyetemtől búcsúzó hallgatók, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákélet fontos mérföldköveként lámpás-fáklyás felvonulás, vagyis a Szalamander formájában vettek búcsút a várostól és az alma matertől. Hangkép.
 

DSTV: együtt a vészívók ellen

DSTV: együtt a vészívók ellen

2024. máj. 26.

Számolják, figyelik és lehetőség, illetve igény szerint irtják is a szúnyogokat a város területén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkormányzat felkészült a szúnyoggyérítésre, ám a lakossági beavatkozás is nagyon fontos a vészívók életterének csökkentése érdekében. Hangkép.

Felmérték a város teljes faállományát

Felmérték a város teljes faállományát

2024. máj. 24.

Egy közvetlen európai uniós pályázatnak köszönhetően tavasszal elindult városunkban az Urbact program Biodiver City projektje, ami 9 európai ország, 10 városával együtt kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire. Ehhez a projekthez kapcsolódóan most egyetemisták látogattak Dunaújvárosba.

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

2024. máj. 22.

Új parkolókat alakítottak ki a Táncsics Mihály utca és a Balogh Ádám utca által határolt belső udvarban. Az elkészült munkálatokról Szabó Zsolt, a terület önkormányzati képviselője beszélt, aki a jövőbeli tervekről is tájékoztatott.

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

2024. máj. 21.

Az Európai Unió Régiók Bizottsága azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az Európa napon világítsák ki központi épületeiket és ezzel emlékeztessenek arra, hogy egy hónap van vissza az európai választásokig. Dunaújváros is csatlakozott a felhíváshoz.

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

2024. máj. 19.

Évek óta nagy siker a résztvevők körében, és egyúttal a Közbiztonsági rendezvénysorozat eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének a Kultik Mozi előtti tér ad otthont, méghozzá május 24-én, pénteken.