Ismét lehetséges az ügyintézés a Barátság úti postán. A lakossági kezdeményezést figyelembe véve, újfent megnyitották az intézményt, ahol jelenleg a postai alapszolgáltatásokat vehetik igénybe az ügyfelek.
Újra megnyitott a Barátság városrész kispostája
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: a Bruck-malom története
A Bruck-malomnak fontos szerep jutott a történelem egyik legtragikusabb és legszomorúbb eseménysorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. Folytatódik a várostörténet építészeti emlékeit feldolgozó sorozat. Hangkép.
A rendezett és tiszta Belváros a cél
Önkormányzati évértékelő sorozatunk újabb megállója az 5-ös választókerület – Raduka Zsuzsanna képviselőként elsősorban a megvalósult fejlesztésekre büszke, s mint elárulta, több komoly tervet dédelget erre az évre is.
Fókuszban a hit és a szeretet, avagy minden, ami összeköt bennünket
Településünk egyházi közösségei az idei évben is közös istentiszteleteket tartottak – az ökumené jegyében, négy templomban, négy időpontban.
Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8181 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 409 ezer 50 forint támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Hikari Dojo Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület részesült.
Fontos döntés született, elrendelte a bíróság a DVCSH felszámolását
A DVCSH Kft. neve több okból is hírhedtté vált városunkban az elmúlt negyed században – egy korszak azonban most lezárult.
Minden szempontból veszélyes üzem lesz az iváncsai akkumulátorgyár
Egy éven belül immár a harmadik tragikus munkahelyi baleset történt a napokban az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén. A tragédiák közvetve egy másik veszélyre, a környezetvédelmi, baleset-megelőzési, katasztrófavédelmi szempontokra is figyelmeztetnek.
"... visszakaptuk a fényes Dunaújvárost"
Önkormányzati évértékelő sorozatunk következő állomása a 3-as választókerület, ahol képviselőként Motyovszki Mátyás dolgozik – a városlakókkal történő folyamatos kapcsolattartás mellett az elért apróbb-nagyobb eredményekre is büszke.

