Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Röplabda: győzött az influenza

Sport
röplabda
Dunaferr SE
bajnokság
betegség

facebook megosztás

spigott - 2015. jan. 29., 20:29

Elmarad a Dunaferr SE röplabda csapatának hétvégi bajnoki találkozója, miután a piros-fehérek játékosait is ledöntötte lábáról az influenza.

A tabella ötödik helyén álló MAFC együttese ellen lépett volna pályára szombaton délután öt órától a Dunaferr SE röplabda csapata a bajnokság tizenhetedik fordulójában. A találkozó azonban elmarad, tájékoztatta a DO-t Tomanóczy Tibor vezetőedző, aki elmondta, sajnos együttesét is utolérte az influenzajárvány, s jelenleg a játékoskeret több mint a fele betegen fekszik otthon. A Dunaferr fiatal szakvezetője szerint így nem tudtak volna kiállni a rendes körülmények között az összecsapásra, ezért kérvényezték annak elhalasztását, melybe a fővárosiak beleegyeztek, s a szövetség is jóvá hagyott. Az esetleges pótlásról megtudtuk, hogy várhatóan február 18-án este játsszák le a csapatok a betegség miatt elhalasztott találkozót.

A rovat további hírei: Sport

Érmes helyek a strandról

Érmes helyek a strandról

2024. júl. 03.

Több dobogós hellyel, hasznos tapasztalatokkal zárták a dunaújvárosi versenyzők az strandbirkózók országos bajnokságának első, soltvadkerti fordulóját.

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

2024. júl. 03.

A kanadai egyetemi ligából érkezik Dunaújvárosba az Acélbikák hokisainak újabb igazolása, aki a hátvédsorban jelenthet erősítést a csapat számára.

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

2024. júl. 02.

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökségének döntése értelmében a DKSE Európa-bajnoka, Kovács Zsófia is ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon.

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

2024. júl. 02.

Az utánpótlás csapatainak teljesítményével folytatódik a DKKA szezonértékelője. Ez alkalommal Vertig Csaba beszélt a fiatalok eredményeiről. Hangkép.

Négy kupaérem Sukoróról

Négy kupaérem Sukoróról

2024. júl. 02.

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Sukorón megrendezett Magyar Kupa küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén.

Második hely a Thetis Kupán

Második hely a Thetis Kupán

2024. júl. 01.

Három győzelemmel és egy vereséggel szerezte meg a görögországi Thetis Kupa második helyét a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Ezüstös juniorok

Ezüstös juniorok

2024. júl. 01.

Nagy csatában szenvedett háromgólos vereséget a franciáktól a magyar U20-as női kézilabda válogatott a korosztályos világbajnokság döntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A fővárosba látogat a DKSE

  2. DSTV: a tisztább közterületekért

  3. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  4. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  5. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő