Az idei első ballagók
Eljött a ballagási szezon, a városi sort a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola nyitotta szerdán. Nyolc osztály tanulói vonultak pompában az iskola folyosóin, diákként így utoljára. Galériával!
Közeleg az érettségi, a végzős osztályok elballagnak, befejezik középiskolai tanulmányaikat. A városi sort a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola nyitotta, ahol hosszas előkészületek előzték meg a mai napi ünnepi eseményt - tudtuk meg Zsömbör Attilától, az iskola tanárától, a ballagási ceremónia szervezőjétől.
Ma rövidített órákat tartottak, a tanítás fél 12 előtt véget is ért és átvette helyét a készülődés. Volt is mire készülni, hiszen nyolc osztály ballagott, ami több mint 150 főt jelent. A ballagó osztályoknak délután háromtól még tartottak egy utolsó osztályfőnöki órát, mely után kezdetét vette az ünnepség, melyről a szavak helyett beszéljenek inkább az ott készült fotóink.
A rovat további hírei: Oktatás
Kulturális programok, német mintára
2019. már. 26.
Szakmai találkozót tartott hétfőn a Goethe Intézet Budapest a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködésben a helyi kulturális intézmények képviselőivel.
Találkoztak a kisbiológusok
2019. már. 23.
Régi időkre nyúló hagyomány folytatódott pénteken a Széchenyi iskolában, amikor megrendezésre került a huszonhetedik Kisbiológusok találkozója. A különleges diákkonferencián idén hatvanan vettek részt.
A hét főszereplője a víz
2019. már. 22.
A Víz Világnapja alkalmából rendhagyó témahetet tartottak a Móricz iskolában. és hétfőtől kezdve minden nap más érdekes feladatok várták a diákokat.
Magabiztosan lépnek be a munka világába
2019. már. 22.
Átadták a 2018/19-es tanév első félévének végén megszerzett diplomákat és okleveleket a Dunaújvárosi Egyetemen. Ezúttal közel kétszázan állhatnak elébe az új kihívásoknak.
Iskolai kishírek
2019. már. 22.
Érettségi verseny, az internet veszélyei, általános középiskolások - iskolai kishíreink egy csokorban.
Folytatódik a Mindenki Egyeteme
2019. már. 21.
Az újabb félév kezdete nem csak a hallgatók szorgalmi időszakának kezdetét jelzi, hanem azt is, hogy ismét elindulnak a Mindenki Egyetemének előadásai is, ezúttal a társadalomtudomány és a pedagógia világában.
A kicsik is tehetnek nagy dolgot
2019. már. 19.
Nem lehet elég korán felhívni a figyelmet Földünk védelmére és környezetünk megóvására. Az Arany iskolában ez a hét a fenntarthatóság jegyében zajlik majd.