Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Munkában az utánpótlás is

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 20., 13:01

Az Országos Serdülő Bajnokságban vereséget szenvedtek, az Erima Bajnokságban egy győzelemmel és egy vereséggel zárták hétvégi tornájukat a DKKA fiataljai.

Százhalombattára látogatott pénteken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttese. Takács Józsefné tanítványai számára azonban nem az előzetesen reméltek szerint alakult az összecsapás, mivel számtalan eladott labdával könnyítették meg ellenfelük dolgát, a helyzeteket nem vállalták be akadémistáink, s amelyeket mégis, azok nagy részét kihagyták, így végül háromgólos, 10-7-es vereséget szenvedtek. A csapat edzője azt tartotta egyedül biztatónak az összecsapás után, hogy még egyszer ilyen gyengén nem játszhatnak, s a serdülő bajnokság következő fordulójában már jobb játékra lesznek képesek.

Vasárnap Balatonfüreden kezdődött meg kézilabdázóink számára a 2016/2017-es szezon Erima Bajnoksága, s az U13-as lányoknál három osztályban zajlanak idén a versenyek. Ebben a sorozatban magasra tették a mércét a mieink, akik az első osztályba adták le nevezésüket, ahol a csoportmeccsek alatt a Szombathellyel, a Kozármislennyel, a Siófokkal, a Győrrel, a Nagyatáddal, a Székesfehérvárral és Veszprémmel játszanak két-két fordulót.

Az első fordulóban a Szombathely és a székesfehérvári Alcoa várt a dunaújvárosi fiatalokra, akik előbbi ellen kezdték meg a küzdelmeket, s bár sokáig tartották a lépést a tavalyi sorozat ötödik helyezettjével, végül az ellenfél "bedarálta" az akadémistákat, s 33-22-es győzelmet aratott. Az Alcoa elleni találkozó igazi presztízscsatának ígérkezett, s bár egy nyári felkészülési tornán simán nyertek a fehérváriak, ezúttal összeszedetten, jól játszottak a mieink, akik 19-17-es, bravúros győzelmet arattak megyei riválisuk ellen. Takács Józsefné edző nagyon büszke volt tanítványaira, s mint azt elmondta, az indulás előtt még voltak olyan gondolatai, hogy egyelőre még túl erős együttese számára ez az osztály, ám a hétvége megerősítette abban, hogy itt a helyük.

Eredmények, összeállítások

OSB

Százhalombatta – DKKA 10-7 (4-5)
A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kiss Flóra (2), Kátai Edina (1), Rőder Adél, Tímár Annamária, Gál Borbála (1), Jánosházi Mónika, Wenszky Janka,Varjas Lara (1), Sztanó Kincső, Keresztes Elizabet (2), Imre Viktória, Slett Enikő, Váradi Hanna. Edző:Takács Józsefné.

Erima Bajnokság

DKKA – Szombathelyi KKA 22–33 (11–15)
DKKA – Alcoa FKC I. 19–17 (7–8)

A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kiss Flóra, Kátai Edina (5), Rőder Adél, Gál Borbála (5), Jánosházi Mónika (6), Wenszky Janka (1), Varjas Lara (2), Sztanó Kincső (3), Keresztes Elizabet (7), Imre Viktória (2), Slett Enikő, Váradi Hanna (10). Edző:Takács Józsefné.

A rovat további hírei: Sport

A szerenkénti döntőkben is remekeltek a DKSE tornászai

A szerenkénti döntőkben is remekeltek a DKSE tornászai

2022. nov. 28.

Három arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban.

Ez nem az Acélbikák napja volt

Ez nem az Acélbikák napja volt

2022. nov. 27.

Fáradtan, sok hibával játszott, így még a szoros meccsre sem volt esélye Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának.

Monoron is nyert a DFC

Monoron is nyert a DFC

2022. nov. 27.

Szoros meccsen, Varga Szabolcs első félidőben szerzett góljával aratott 1-0-s győzelmet Monoron a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokságon

Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokságon

2022. nov. 27.

Mayer Gréta nyerte a női tornászok Mesterfokú Bajnokságának egyéni összetett versenyét, míg a DKSE "B" a szuper csapatbajnokságon diadalmaskodott.

Monorra látogat a DFC

Monorra látogat a DFC

2022. nov. 26.

Hiába mutat remek formát a Monor, a három pont megszerzése a Dunaújváros FC labdarúgóinak célja a két gárda vasárnap délutáni bajnokiján.

Hajrávereség Debrecenben

Hajrávereség Debrecenben

2022. nov. 26.

Kétgólos hátrányból még egyenlített, de az utolsó percekben kapott találatra már nem volt válasza a Dunaújvárosi Acélbikák hokisainak a DEAC elleni találkozón.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2022. nov. 25.

Az Erste Liga éllovasa, a BJAHC gárdája lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar kupa harmadik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra élnek a bajnoki remények

  2. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  3. Eb-döntős a magyar válogatott!

  4. DSTV: vereség emelt fővel

  5. Közmeghallgatás a Városházán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő