Több mint húszmillió eurós fejlesztés a Dunaferrnél

Molnár Emese - 2017. február 3. 13:39

A Dunaferr jövőjét hosszútávon biztosító lehetőségről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője.

Megbecsülendőnek nevezte a Magyarország és Oroszország közötti együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a gazdasági együttműködés elsődleges figyelmet kapott a megbeszéléseken. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tartott megbeszélését, amelyen szóba került a Dunaferr is. A külügyminiszter kifejtette, hogy a nehézipari együttműködés keretében a Dunaferr helyzetét hasonlóan látják, egyetértenek abban, hogy hatalmas lehetőségek kínálkoznak. Az orosz fél tavaly 20 millió eurót fektetett be, idén pedig ezt az összeget is meghaladják az orosz befektetések, így a Dunaferr további működése, bővülése biztosított.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter közös megbeszélésének részleteiről, a Dunaferr jövőjét hosszútávon biztosító lehetőségről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője.

Cserna Gábor elmondta, a csütörtöki magyar-orosz vezetői egyeztetés nemcsak a két ország államközi gazdasága, hanem Dunaújváros és a térség jövője szempontjából is meghatározó jelentőséggel bír. A megbeszélésen legfőképp gazdasági kérdéskörök, gazdasági együttműködési lehetőségek hangoztak el. Köztük a 2018-tól induló Paksi atomerőmű bővítése, a két blokk megépítése. A 12 milliárd euró értékű beruházás tízezer új munkahelyet teremt.

- Az erőmű bővítése nagyon is kedvező, sok lehetőséget biztosító beruházás mind város, mind a térség meghatározó szellemi felsőoktatási központja, a Dunaújvárosi Egyetem, és a Dunaferr számára is- hangsúlyozta a polgármester.

Az egyetem képzési lehetőséget biztosíthat azon hallgatók számára, akik már a paksi erőmű munkavállalói, illetve, a képzéssel biztosított az erőmű szakember-utánpótlása is.  Paks közel van Dunaújvároshoz, jól megközelíthető, így további munkahelyeket biztosíthat a térség számára. Cserna Gábor hozzátette, a sajtótájékoztató napján fogadta Paks város polgármesterét, akivel ezen témáról is megbeszélést tartottak. A Dunaferr számára pedig új gazdasági lehetőséget, potenciált jelent a paksi bővítés, elsősorban beszállítóként.

- Azt szokták mondani, hogy városunk a Dunaferr nélkül nem tudna létezni. Fontos a gyár sikeres és stabil működése. Mindig is fontos volt a város és a vállalatvezetés csoportjaival a jó együttműködés. Ezt továbbra is fenntartjuk, és minél rövidebb időn belül fel kell venni majd a kapcsolatot az új tulajdonossal is – tette hozzá a polgármester.

Dr. Galambos Dénes felidézte, hogy 2013-ban azzal a nehézséggel szembesültek, hogy az acélipari válság miatt a vasmű 1500 munkavállaló elbocsátását jelentette be. Dr. Dorkota Lajos és Cserna Gábor akkor még országgyűlési képviselőként a helyzet kezelése érdekében azonnal egyeztetéseket kezdeményeztek a kormányzattal közösen. Részt vett a tárgyalási folyamatban dr. Galambos Dénes is, aki elmondta, 2016-ra sikerült elérni, hogy a gyárvezetés a nagy létszámleépítést visszavonja, és a nehéz gazdasági helyzet megoldását az elbocsátások helyett a fejlesztésekben lássa. Így újították fel a II-es kohót, a meleghengerművet, amellyel már biztosított a folyékony fázis megtartása. Ekkorra pozitív eredménybe fordult a vállalat, amely újabb fejlesztésekre ad lehetőséget. Az országgyűlési képviselő azt is kiemelte, hogy ehhez kapcsolódóan a foglalkoztatáspolitikát is sikerült együttes munkával az igényekhez igazítani, amelyben a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-nek (OFA), az Acélalapítványnak, az egyetemnek és a szakképzésnek is szerepe van.

Dr. Dorkota Lajos elmondta, 2013-ban bizonytalanná vált a vasmű jövője. Akkor a kormány felkérte a nemzetgazdasági, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy kezdeményezzenek egyeztetéseket a vasmű ügyében. Már első Orbán Viktor- Vlagyimir Putyin találkozón is tárgyaltak a gyárról, ahogy az utána következő egyeztetéseken is. Szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel, valamint az orosz állami tulajdonú Vnyesekonombank elnökével tárgyalt, és a négy éve tartó folyamat eredménye, hogy bejelentették, a tavalyi 20 millió eurós fejlesztésnél is nagyobb összegben fognak ismét beruházást végrehajtani a Dunaferrnél. Mint azt dr. Dorkota Lajos hangsúlyozta, ezzel a bejelentéssel egy újabb fejlesztési csomagot fognak összeállítani, most kezdődnek a műszaki és gazdasági szakértői egyeztetések a konkrét tervekről. A városvezetés a szakszervezetekkel is tárgyalni fog, hiszen ők is látják, milyen fejlesztésekre lenne szükség.  A kormány pedig egy átfogó iparfejlesztési stratégiát alkot, amelyben az ipari rezsicsökkentés és az e-mobilitás is kiemelten szerepel, és figyelembe veszik a paksi fejlesztést, az autóipari igényeket is. Rendszeresen zajlanak erről is az egyeztetések.

- Ezek a fejlesztések nem csak Dunaújváros, hanem az egész térség jövőjét is meghatározzák. Közel hatezer munkavállalója van a vasműnek, közvetve pedig 12 ezer családnak biztosít megélhetést. Úgy látom, hogy stabil munkahelyekről beszélhetünk, és a Dunaferr jövője biztosított- mondta dr. Dorkota Lajos.

A rovat további hírei: Dunaferr

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

2021. feb. 06.

Ez derül ki Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes legújabb, lapunk birtokába jutott leveléből. Tételes ígéretcsomag a hajtás után. (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: több komoly partner is beszállna – de ki lesz a befutó?

ISD Dunaferr: több komoly partner is beszállna – de ki lesz a befutó?

2021. jan. 25.

Heteken, de akár már napokon belül pontot tehetnek az ISD Dunaferr Zrt. válsághelyzetét megoldó stratégiai partner belépésének végére, ráadásul több komoly acélpiaci szereplő is érdeklődik a vasgyár iránt, értesült a DO. 

ISD Dunaferr: folytatódik az adok-kapok

ISD Dunaferr: folytatódik az adok-kapok

2021. jan. 21.

Kemény hangütésű pengeváltás következett ma, miután a Vasas elutasította a munkáltató javaslatát a kollektív szerződés megszűnésének elhalasztására. Evgeny Tankhilevich újabb levelet írt, emellett tételes összegzést adott a munkáltatói álláspontról dr. Sevcsik Mónika RMS- és HR-igazgató is, amire a szakszervezet ismételt válasszal reagált. 

Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot

Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot

2021. jan. 20.

Elutasító állásfoglalást tett közzé a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség a munkáltató tegnap napvilágot látott, a kollektív szerződés (DTKSz) meghosszabbítását célzó javaslatáról.

ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről

ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről

2021. jan. 19.

Elhalaszthatják a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz)  megszűnésének időpontját, áll abban a közleményben, amely percekkel ezelőtt élesedett az ISD Dunaferr Zrt. hivatalos honlapján. Az új céldátum április 30., az ajánlatot megkapták az érdekképviseleti szervezetek is. Betűhív közlés.

A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből

A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből

2020. dec. 27.

A karácsonyi ajándékok sorából mind a város, mind a térség legnagyobb foglalkoztatója kimaradt – pedig a Portfolio.hu összesítése szerint több mint 860 milliárd forintot osztott ki az Orbán-kormány az utolsó pillanatban. Beszédes milliárdok a hajtás után.

Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost

Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost

2020. dec. 27.

A miniszterelnök tökéletes időzítéssel, indoklás nélkül tette vasgyári szívlapártra a térség ipar- és területfejlesztéséért felelős biztosát; a volt fideszes honatya úgy távozhat, hogy Orbán meg se mondta, miért döntött a menesztése mellett. Már nem biztos; hír és háttér a hajtás után.