Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végül könnyed Dunaferr-siker

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. feb. 27., 20:39

Korán kétgólos hátrányba került, de még az első félidőben fordított, s végül magabiztos, 7-3-as győzelmet aratott a Göcsej elleni bajnokin a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely újabb három pontjának köszönhetően megerősítette második helyét az NB I-es tabellán.

A válogatott szünet után ismét hazai pályán lépett pályára futsal csapatunk, akik ezúttal a nyolcadik helyen álló Göcsej együttesét fogadták. A találkozó esélyesének a Dunaferr számított, hiszen a mieink a tabella második helyén állnak.  Ez azonban nem jelentette azt, hogy már előre zsebben lenne a három pont. Már az első percben két védeni valója is akadt Rigónak, aki mindkét esetben lábbal hárította a közeli próbálkozásokat. Vargától érkezett ezekre a válasz, aki két esetben tette naggyá a göcseji kapust. Fridrich kilenc méterről szánta el magát lövésre, Cseresnyés azonban ezt szép mozdulattal hárította. Ettől kezdve vette át az irányítást a Dunaferr, melyet Fekete kapufája erősített meg. A folytatásban jól járatták Józsáék a labdát, viszont feljavult a vendégek védekezése, így a kapuig el sem jutottunk

A 9. perc végén egy ártatlannak tűnő szituációból viszont betaláltak a göcsejiek. Sarokrúgásnál elszámolták magukat a hazai védők, így a kapu előtt tisztán maradt László, aki közvetlen közelről passzolt a hálóba (0:1). Fekete próbálkozott két perccel később, aki kapásból próbálta bevenni a rövid alsót. Ahelyett azonban, hogy egyenlített volna a Dunaferr, ismét gólt szerzett a Göcsej, ezúttal Nagy köszönte meg, hogy nem volt rajta védő (0:2). Ettől teljesen megzavarodott a védekezésünk, hiszen Fekete nem értette meg magát kapusával, Rigóval, így centiken múlt, hogy nem a saját kapuba került a kapusának hazafejelt labda. Szerencsénkre azonban szerencsés góllal mégis sikerült bevenni Cseresnyés kapuját, Németh a kapusról visszapattant labdát terelte a kapuba (1:2). Ezt követően Fehér Zsolt kért időt, mely jó hatással volt tanítványaira, hiszen Horváth azonnal egyenlített, aki védhetetlenül bombázott a léc alá (2:2). A fölény újabb találattá érett a 18. percben. Gorjanácz kapott remek passzt a kilencesen, aki nem sokat teketóriázott, hiszen kapásból vette be a göcseji kaput (3:2), sőt, Németh távoli bombája is utat talált a hálóba (4:2).

Alaposan megfordította tehát az állást a Dunaferr az első félidőben, akik a fordulás után sem adták alább. Varga, majd Klacsák próbálták növelni a két gárda közötti különbséget, de sajnos az üres kapuba sem sikerült betalálniuk. Gorjanácz tesztelte Cseresnyést, miközben biztosan tartotta kétgólos előnyét a Dunaferr. Mivel a vendégek játékában semmi átütő erő nem volt, nyugodtan játszhattak a mieink, akik Fekete révén megszerezték ötödik találatukat is (5:2). A már lassan edzőmeccs hangulatúvá szelidült találkozón Rigó kapusnak semmi dolga nem akadt, amely miatt Fehér Zsolt le is vitte a kapujából, gyakorolva az öt a négy elleni szisztémát. Ez azonban nem jött össze, mivel Szőke a saját hatosáról gurított az üres kapuba (5:3).

Az üres kapus gól a mienknek is sikerült, de ehhez az kellett, hogy Fekete és Németh úgy játszanak össze, hogy azzal a kapust ki tudják csalogatni a vonalról, és maradjon védtelen a kapuja (6:3). Az utolsó előtti percben tovább nőtt a hazai előny. Fridrichtől indult a támadás, és Feketénél ért véget, aki fél méterről bombázott zalaegerszegiek kapujába (7:3), ezzel beállítva a végeredményt.

Dunaferr DUE Renalpin FC – Göcsej Sport Klub 7:3 (4:2)

Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó László – Horváth Norbert 1, Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Varga Csaba. Cserék: Varsányi Áron – Németh Péter 3, Schrancz Balázs, Fekete Róbert 2, Németh Tamás, Gorjanácz Márió 1, Józsa Tamás. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Göcsej Sport Klub: Cseresnyés Alex – Szőke Ádám 1, László Dávid 1, Horváth Detre, Gugcsó Benjamin. Cserék: Koronczai Patrik - Csire Ádám, Bagó Gábor, Pesti Attila, Tóth Zoltán, Simon Martin, Nagy Gergő 1, Balikó Milán. Vezetőedző: Bagó Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Kovács Zsófia a kvótaszerzés ellenére nem elégedett

Kovács Zsófia a kvótaszerzés ellenére nem elégedett

2019. okt. 06.

Kovács Zsófia szombaton olimpiai kvótát szerzett a Stuttgartban zajló torna-világbajnokságon, ennek ellenére nem elégedett, mert egyéni összetettben nem jutott döntőbe.

Az első hazai győzelemben bízva

Az első hazai győzelemben bízva

2019. okt. 06.

A tabella harmadik helyén álló Monor gárdáját látja vendégül ma délután öt órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjának 9. fordulójában.

Szép sikerek a IV. Dunai Ökölvívó Kupán

Szép sikerek a IV. Dunai Ökölvívó Kupán

2019. okt. 05.

Remek szervezés, nagyszerű mérkőzések, és dunaújvárosi győzelmek mellett zajlott a Dunai Ökölvívó SE által szervezett rendezvény.

Egy álommal kevesebb, de egy nagy feladattal több

Egy álommal kevesebb, de egy nagy feladattal több

2019. okt. 05.

Nem sikerült bejutnia az egyéni összetett fináléjába Kovács Zsófiának a Stuttgartban zajló világbajnokságon, az olimpiai kvóta azonban így is összejött tornászainknak.

Nagy pofon Brassóban

Nagy pofon Brassóban

2019. okt. 05.

Csúnya szenvedett vereséget Brassóban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Könnyed siker a fővárosban

Könnyed siker a fővárosban

2019. okt. 05.

Magabiztos győzelmet aratott a Budapesti Honvéd vendégeként a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a bajnokság második fordulójában.

Kezdődik a tornász világbajnokság!

Kezdődik a tornász világbajnokság!

2019. okt. 05.

Stuttgartra figyel mától a torna sportot szeretők szeme, hiszen ma 18 órakor lépnek a szerekhez a versenyzők, köztük Kovács Zsófia is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő