Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Veretlen utánpótlás

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 12., 12:21

Legutóbbi mérkőzéseiből kettőt megnyert, míg a harmadikon döntetlent ért el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttese.

Három találkozón is pályára lépett a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú serdülő együttese, mely előbb az Országos Serdülő Bajnokságban, majd az Erima Gyerekbajnokságban mérette meg magát. Takács Józsefné fiatal tanítványai előbb az OSB alsóházi küzdelmeiben látták vendégül a Gárdony együttesét, s bár az ellenfél számított valamivel esélyesebbnek, a dunaújvárosi fiatalok végig remekül küzdöttek, s támadásban, valamint védekezésben is jó teljesítményt nyújtva győzték le ellenfelüket 15-12-re.

Kép: DO-archív

Az Erima bajnokságban két összecsapás várt a mieinkre Hódmezővásárhelyen, ahol előbb a Törökszentmiklós, majd az OKSI gárdája volt a Kohász csapatának ellenfele. A DKKA serdülői az első meccsükön többet hibáztak a megszokottnál, védekezésük sem volt az igazi, de a küzdésre nem lehetett panasz, hiszen háromgólos hátrányból felállva értek el 15-15-ös döntetlent. Az OKSI ellen már lényegesen jobban ment a csapatnak, mely magabiztos játékkal, végig vezetve aratott 30-19-es sikert, így három szerzett ponttal zárta a bajnokság hódmezővásárhelyi fordulóját.

Eredmények

OSB
DKKA III. – Gárdony NKSE 15-12
(8-6)

Erima Bajnokság
DKKA – Törökszentmiklós 15-15
(8-8)
DKKA – Szent István-OKSI 30-19 (15-9)

A csapat tagjai: Reszegi Dóra, Hódosi Kamilla, Fülöp Fanni (kapusok) – Kiss Flóra, Kátai Edina, Váradi Hanna, Sztanó Kincső, Jánosházi Mónika, Gál Borbála, Wenszky Janka, Keresztes Eliza, Varjas Lara, Slett Enikő, Kecskés Noémi, Imre Viktória, Farkas Kitti. Edző: Takács Józsefné.

A rovat további hírei: Sport

Elődöntős a Hajdu-Fekete kettős

Elődöntős a Hajdu-Fekete kettős

2022. aug. 03.

A pénteki elődöntőből harcolhatja ki a fináléba jutást a halifaxi kajak-kenu világbajnokságon Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse.

DSTV: táboroztattak a vízilabdázók is

DSTV: táboroztattak a vízilabdázók is

2022. aug. 03.

Véget ért a DFVE vízilabdás nyári tábora a napokban. A Dunaújváros mellett két környékbeli településen is megszervezett akció idén is szép számú fiatalnak biztosított szórakozási és edzési lehetőséget. A tábori tapasztalatokról Gillich Alettával beszélgettünk. Hangkép.

Idegenben javíthat a DFC

Idegenben javíthat a DFC

2022. aug. 03.

Az MTK II. elleni fővárosi találkozóval folytatja az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este fél hattól.

DSTV: hazatért az Európa-bajnok

DSTV: hazatért az Európa-bajnok

2022. aug. 02.

Minden meccsét magabiztosan megnyerve szerzett Európa-bajnoki címet Pupp Viktória a zágrábi kontinensviadalon. A DKSE tehetsége a napokban itthon járt, s ellátogatott a Gurics György Birkózó Centrumba is, ahol kameránk előtt is értékelte a mögötte hagyott diadalmas napokat. Hangkép.

Kilencedik hely a zárónapon

Kilencedik hely a zárónapon

2022. aug. 02.

Máthé Krisztiánék a kajak-kenusok maraton Európa-bajnokságának utolsó versenynapján is kiadták magukból a maximumot.

Rangos tornán a válogatott

Rangos tornán a válogatott

2022. aug. 02.

Izrael, Görögország, Spanyolország, Olaszország és Hollandia ellen ugrik medencébe Szardínián az Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda válogatott.

Már munkában a jégkorongozók

Már munkában a jégkorongozók

2022. aug. 01.

A közös nyári felkészülés első szakaszában még a fizikai munka kerül előtérbe a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő