Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A végjátékot a DVSC bírta jobban

Sport
Dunakanyar Kupa
DKKA
DVSC
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. aug. 26., 18:45

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata egygólos vereséget szenvedett a Dunakanyar kupa záró mérkőzésén.

Egy nap alatt két meccset játszott a Dunakanyar Kupán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. A kora délután befejeződött összecsapáson a dunaújvárosiak öt gólos különbséggel, de ami ennél fontosabb, meggyőző játékkal győzték le az MTK együttesét, majd három órányi pihenőt követően már ismét pályán voltak, ezúttal a Debrecen ellen. Mint azt György László vezetőedzőtől a meccs előtt megtudtuk, mivel a két mérkőzés között nagyon kevés volt a regenerálódásra felhasználható idő, csapatának érthetően nem csak az ellenféllel, hanem a fáradsággal is meg kellett küzdenie. A dunaújvárosi szakember éppen ezért nem tűzött ki megvalósíthatatlan célokat csapata számára, hiszen mint elmondta, a felkészülési torna legfontosabb feladata, hogy el tudják végezni azokat a fizikai és taktikai feladatokat, melyeket a felkészülés ezen szakaszára elterveztek. Nagyszerű összecsapást hozott a záró összecsapás, melynek elején a debreceniek elléptek négy góllal, de azt a mieinknek sikerült ledolgozniuk. Az első félidőt ugyan háromgólos hátrányban zártuk (11-14), de ez a játék képén nem volt észrevető. A második felvonás szoros csatát hozott, melyben felváltva estek a gólok. A hajrára már csak egy gól volt a hátrányunk, így György László kapusunk helyett mezőnyjátékost küldött a pályára, de a szépen kidolgozott akció végén a labda a kapufán csattant, így végül vereséget szenvedtünk.

Fotó: DO-archív

Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia - DVSC 22:23 (11:14)

A Kohász gólszerzői: Monori Orsolya 2, Szalai Babett 5, Camila Micijevic 2, Szekercés Luca 1, Klujber Katrin 6, Kovács Anna 4, Molnár Beatrix 2.

A Dunakanyar Kupát a Kohász végül két vereséggel és egy győzelemmel zárta. A végső helyezésekről a pillanatnyilag is tartó Vác – MTK mérkőzés dönt.

A rovat további hírei: Sport

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

2022. nov. 30.

Közel kétszáz gyermek vett részt a DKSE és a Gurics György BDSE birkózóinak évzáró rendezvényén a mezőfalvi Petőfi iskolában.

Rácalmásra "költözik" a Kohász

Rácalmásra "költözik" a Kohász

2022. nov. 29.

A Dunaújvárosi Sportcsarnok helyett Rácalmáson játssza következő két hazai bajnoki találkozóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

2022. nov. 29.

Nem sokkal a felnőtt gyorsasági szakág után, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége elfogadta az utánpótlás kajak és kenu válogatott következő szezonra vonatkozó felkészülési programját is.

Nem volt esély az UTE ellen

Nem volt esély az UTE ellen

2022. nov. 29.

Korán jelentős hátrányba került, s végül hatgólos vereséget szenvedett a tabellán második UTE otthonában a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II-ben.

Újabb NEKA-siker a DKKA ellen

Újabb NEKA-siker a DKKA ellen

2022. nov. 28.

Csak tíz percig tudta tartani a lépést a NEKA fiataljaival a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es csapata az NB II-es felnőtt bajnokság újabb fordulójában.

Élcsapat ellen folytatják a futsalosok

Élcsapat ellen folytatják a futsalosok

2022. nov. 28.

A tabellán második UTE vendégeként lép pályára a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati csoportjában ma este fél kilenctől.

A szerenkénti döntőkben is remekeltek a DKSE tornászai

A szerenkénti döntőkben is remekeltek a DKSE tornászai

2022. nov. 28.

Három arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő