Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibáztak a serdülők

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
győzelem

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 30., 10:22

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második és harmadik számú serdülő együttese is könnyed győzelemnek örülhetett a harmadosztályú bajnokság hétvégi fordulójában.

A leány serdülő harmadosztály hatodik fordulójában Balatonboglárra látogatott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese, mely esélyesként várta a tabella 10. helyén álló házigazdák elleni találkozót. Takács Árpád együttese végig irányította a mérkőzést, már az első félidő után 19-3-ra vezetett, s a fordulás után is nagy fölényben játszva aratott kiütéses, 36-7-es győzelmet, így továbbra is tartja második helyét a bajnoki tabellán. Egyesületünk harmadik számú serdülő csapata szintén idegenben, a hetedik Hévízi SK ellen mérette meg magát, s ahogy azt reméltük, esélyt sem adott ellenfelének, hiszen 12-3-as félidei vezetést követően 23-9-re nyert, így hat fordulót követően a harmadik helyen áll a táblázaton.

A rovat további hírei: Sport

Focival emlékeztek sporttársaikra

Focival emlékeztek sporttársaikra

2022. nov. 02.

A férfiak mezőnyében a Héger Ádám Barátai csapata, a hölgyeknél a DPASE-Sárkeresztes együttese nyerte a X. Héger Ádám, IX. Ádám Anita, V. Komáromi Ádám Emléktornát.

Végül biztos siker a nyitómeccsen

Végül biztos siker a nyitómeccsen

2022. nov. 02.

Fordulatos csatában, az utolsó negyedben nyújtott remek játékával aratott 9-7-es győzelmet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az ausztrálok ellen a Világliga szuperdöntőjének első csoportmérkőzésén.

Ezúttal egy pont jutott a DAB-nak

Ezúttal egy pont jutott a DAB-nak

2022. nov. 02.

Hiába vezetett két góllal is, büntetőlövések után szenvedett 4-3-as vereséget a FEHA19 elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

2022. nov. 01.

Közel kilencszáz ifjú kézilabdázó húzott szerelést a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás tornán szombaton, illetve vasárnap.

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

2022. nov. 01.

Nehéz meccs vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a javuló formát mutató FEHA19 ellen ma este fél hattól.

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

2022. okt. 31.

Hasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán.

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

2022. okt. 30.

Tizenöt gólos meccsen kapaszkodott fel a tabella harmadik helyére az APR-Tech FC együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjának középszakaszában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

  2. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  3. DSTV: villanyautók a hidegben

  4. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  5. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő