Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gyengébb játékkal is nyert a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Vasas
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. dec. 06., 17:59

Támadásban és védekezésben is sokat hibázva győzött 32-28-ra a Vasas elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A délelőtt aratott 35-23-as sikert követően ma délután fél négytől is összemérte erejét a Vasas együttesével a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. A mieink keretébe visszatért Camila Micijevic, s bár vele általában jobban szokott működni a Kohász védekezése, mint nélküle, ezúttal meglehetősen gyengén kezdtek a kézilabdázóink. A fővárosiak ugyanis rendre vezetést tudtak szerezni a mérkőzés elején, s egészen a 10. percig kellett várni arra, hogy magához ragadja az előnyt György László együttese (5-4).

Egy ideig úgy tűnt, hogy ettől lendületbe is jön a Kohász, mely Szekerczés találatainak köszönhetően meg is lépett ellenfelétől, ám hiába vezetett 15-10-re is a félidő vége előtt bő három perccel, a hajrában sokat hibázott, így a lelkes fővárosiak a szünetig háromra csökkentették hátrányukat (15-12).

A második felvonás elején egy gyorsabb, pontosabb Kohászt láthattak a pályán azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A játékrész első hat percét 5-1-re nyerték a mieink, s meg is léptek 20-13-ra ellenfelüktől, ám a remélt jó folytatás ezúttal elmaradt. A lelkes vendégek ugyanis becsülettel küzdöttek, s többször is kihasználták a mieink meglehetőse puha védekezését, így tartani tudták a két csapat közti hat-hétgólos különbséget (26-20).

Ugyan a DKKA vezetése egy percig sem forgott ekkor már veszélyben, mégis volt oka a bosszankodásra György Lászlónak, elsősorban a kihagyott ziccerek, s a továbbra sem túl hatékony védekezés miatt. Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is jobban bírta az utolsó perceket a Vasas, mely azonban hiába zárkózott feljebb, a DKKA 32-28-as sikerét nem tudta megakadályozni.
A találkozó után György László vezetőedző is értékelte a látottakat, s ahogy az várható volt, nem volt túl elégedett tanítványai délutáni teljesítményével, s mint azt elmondta, elsősorban hozzáállásbeli különbség volt a délelőtti és a délutáni mérkőzés között, utóbbin ráadásul nagyon sok hibával játszott együttese támadásban és védekezésben egyaránt.

DKKA – Vasas 32-28 (15-12)

DKKA. Oguntoye – Grosch 2, Szekerczés 7, Cifra 3, Micijevic 3, Nick 2, Molnár 2. Csere: Vártok (kapus), Szalai 3, Takács D. 2, Bouti 1, Kazai 3, Klujber 3, Dombi 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

2024. júl. 03.

Rettentő mélyről jött vissza, amikor nagyon kellett, akkor teljesített remekül a DKSE tornásza, Kovács Zsófia, aki mostantól már minden idegszálával a párizsi ötkarikás játékokra készül.

Érmes helyek a strandról

Érmes helyek a strandról

2024. júl. 03.

Több dobogós hellyel, hasznos tapasztalatokkal zárták a dunaújvárosi versenyzők az strandbirkózók országos bajnokságának első, soltvadkerti fordulóját.

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

2024. júl. 03.

A kanadai egyetemi ligából érkezik Dunaújvárosba az Acélbikák hokisainak újabb igazolása, aki a hátvédsorban jelenthet erősítést a csapat számára.

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

2024. júl. 02.

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökségének döntése értelmében a DKSE Európa-bajnoka, Kovács Zsófia is ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon.

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

2024. júl. 02.

Az utánpótlás csapatainak teljesítményével folytatódik a DKKA szezonértékelője. Ez alkalommal Vertig Csaba beszélt a fiatalok eredményeiről. Hangkép.

Négy kupaérem Sukoróról

Négy kupaérem Sukoróról

2024. júl. 02.

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Sukorón megrendezett Magyar Kupa küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén.

Második hely a Thetis Kupán

Második hely a Thetis Kupán

2024. júl. 01.

Három győzelemmel és egy vereséggel szerezte meg a görögországi Thetis Kupa második helyét a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő