Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A győzelem után jött a bravúr

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. jan. 08., 13:51

A Dunaferr SE Röplabda Akadémia U21-es röplabda csapata a hétvégén két mérkőzést játszott az NB II-es bajnokságban.

Hat korosztályos válogatott játékosát is nélkülöző Dunaferr SE röplabda U21-es csapata a hétvége mindkét napján pályára lépett. Szombaton Sümegen, majd vasárnap Kaposváron mérkőztek meg az NBII-es bajnoki pontvadászatban. Az előjelek alapján Tomanóczy Tibor együttesének a sümegi meccset simán kellett hoznia, Kaposváron azonban ennek ellenkezője, vagyis nagyon nehéz meccs várt fiataljainkra, akik között serdülő játékosokat is találhattunk. A szombati összecsapáson a Dunaferr fiataljai esélyt sem adtak a sümegieknek, hiszen már az első felvonás elején jelentős előnyre tettek szert (6:11), melyet a végéig még növelni tudtak, és 13 pontos különbséggel nyerték meg a szettet (12:25). A második játékra már változtatott csapata összeállításán Tomanóczy Tibor, mely szorosabban alakult, mint az előző, de az újvárosi fiatalok ezt is nyerték (21:25). A két nyert szett után magabiztosan léptek a parkettre a mieink, akiket az sem zavart meg a játékban, hogy folyamatosan minden fiatal játéklehetőséget kapott, hiszen így is tíz pontos különbséggel, 15:25-re győztek, ezzel összesítésben 54 percnyi játékkal 3:0-re hozva a találkozót.

A vasárnapi, Kaposvár elleni találkozó egy másik kávéház volt, mivel a mieink az NBI-es mérkőzés után szinte azonnal pályára léptek, így a Sümeg elleni meccsel együtt alig 24 óra alatt már a harmadik mérkőzésen kellett helyt állniuk az NBII-es bajnokságban, ráadásul annak listavezetője ellen. Nagyszerű meccset hozott a két akadémia ütközete, hiszen a fiúk kiváló labdameneteket mutattak be, ráadásul nagy izgalom volt minden szett, így a találkozó végeztével is. Egyáltalán nem látszott a DSE játékosain az elsőző meccsek fáradsága, hanem épp ellenkezőleg, a fiúk minden energiájukkal arra törekedtek, hogy maximálisan kiadjanak magukból mindent. Ez nagyszerűen sikerült is minden szettben, melyek közül a harmadikat kell kiemelni, amely 31:29-cel zárult, majd, mivel a negyedik szettet megnyerte az újváros, ezzel hatalmas meglepetésre a Dunaferr két szettet is megnyert a kaposváriak ellen, így 2:2-nél jöhetett a mindent eldöntő ötödik játék, melyből végül, a játékvezetés fura döntései következtében a hazaiak kerültek ki győztesen (3:2). Ez a vereség azonban azt jelentette, hogy a Dunaferr SE Röplabda Akadémia pontot rabolt a Fino otthonából, mely kiváló előjel a folytatásra nézve.

Képek: DO-archív

Tomanóczy Tibor vezetőedző, DSE Röplabda Akadémia: - Nem voltam könnyű helyzetben a kezdőcsapat pályára küldését illetően, hiszen játékosaim közül Flachner Kornél, Iván Bence, Iván Gergő, Laczi Dominik, Tomanóczy Bálint és Matyiák Árpád is jelenleg a korosztályos válogatottban Eb selejtezőn vesz részt. Így a hétvégén az ő helyüket serdülőkkel kellett feltöltenünk. Sümegen sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk, hiszen könnyed játékkal tudtuk legyőzni a házigazdákat. Ez olyan mérkőzés volt, ahol minden nevezett játékosomnak tudtam játéklehetőséget adnom, amely a jövőre tekintve nagyon fontos, hiszen csupa fiatal játékossal álltunk ki. A Kaposvár ellen így utólag kissé keserű a szám íze, hiszen a játékvezető, amikor az ötödik szettben fej-fej mellett haladtunk belenyúlt a mérkőzésbe, ezzel megakasztva a csapat, de mondhatom, mindkét csapat ritmusát. Indokolatlanul kaptunk sárga lapot is. Ettől függetlenül dicséret illeti a fiaimat, akik rendkívül jól, becsülettel küzdöttek, és mindent kiadtak magukból, mely a jövőre tekintve bíztató.

A Dunaferr SE Röplabda Akadémia NB II-es hétvégi eredményei
 
Sümeg-Dabronc - DSE Röplabda Akadémia 0:3 (12:25, 21:25, 15:25)

Sümeg-Dabronc: Nagy Péter, Csike Zsolt, Sebestyén Olivér, Óhidi Roland, Péter Benedek, Bonta Áron, Illés Tamás (liberó) Csere: Arany Mariell. Edző: Kaposi Tamás.

DSE Röplabda Akadémia: Móró Ákos, Majoros Balázs, Csizmadia Tamás, Bohnicsek Szilveszter, Mihucz Csaba, Tajti Olivér, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Amdegha Ádám, Ihász Bence (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Kaposvári Röplabda Akadémia Fino - DSE Röplabda Akadémia 3:2 (25:21, 19:25, 31:29, 19:25, 15:11)

Kaposvári Röplabda Akadémia Fino: Tóth Máté, Szabó Bence, Kiss Máté, Kalmár Ákos, Kulcsár Adrián, Bögöly Gábor, Horváth Kristóf, Illés Marcell, Takács Barnabás (liberó). Edző: Nagy József.

DSE Röplabda Akadémia: Mihucz Csaba, Tajti Olivér, Bohnicsek Szilveszter, Majoros Balázs, Csizmadia Tamás,Balázs Bálint, Móró Ákos, Hartyányi Gergő (liberó), Ihász Bence (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: döntővel zárták a szezont

DSTV: döntővel zárták a szezont

2024. jún. 14.

Örömteli hírek érkeztek a röplabdázóktól. Szegeden rendezték meg a röplabdázók U13-as bajnokságának hatos döntőjét a mögöttünk hagyott hétvégén, s a megméretésen a DSE Röplabda Akadémia csapata is részt vett, miután a bajnokság alapszakaszát a negyedik, míg a középszakaszát az ötödik helyen fejezte be – végül ötödikek lettek a döntőben is. Hangkép.

Új verseny, új bizonyítási lehetőség

Új verseny, új bizonyítási lehetőség

2024. jún. 14.

Összességében elégedetten tekintett vissza az Európa-bajnokság csütörtöki napjára a DKSE kajak-kenusainak kiválósága, Hajdu Jonatán.

DLSZ Tiszteletdíj: idén is várják a jelöléseket

DLSZ Tiszteletdíj: idén is várják a jelöléseket

2024. jún. 14.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) idén is június 30-áig várja a DLSZ Tiszteletdíjának jelöltjeit.

Hajdu Jonatánék döntősök az Eb-n

Hajdu Jonatánék döntősök az Eb-n

2024. jún. 13.

Remek versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres döntőjébe Hajdu Jonatán és Adolf Balázs kettőse a szegedi Európa-bajnokságon.

Indulhat a DKKA az élvonalban

Indulhat a DKKA az élvonalban

2024. jún. 13.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is megkapta az indulási jogot az NB I-es pontvadászat 2024/2025-ös szezonjára.

DSTV: készülnek az Acélbikák

DSTV: készülnek az Acélbikák

2024. jún. 12.

Az elmúlt szezon felemásra sikeredett a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongcsapata számára. Az együttes azonban nagy erőkkel készül az új szezonra – több hetes felkészülésbe kezdett a gárda, immáron Somogyi Balázs vezetőedző irányításával. Hangkép.

Folytatódik a szép hagyomány (galériával)

Folytatódik a szép hagyomány (galériával)

2024. jún. 12.

Tizennégy óvoda növendékei mérték össze egymással erejüket a 2024-es Ovi foci Kupa első fordulójában a Margaréta Tagóvodában kedden délelőtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő