Kovács Zsófia aranyérmes a Világkupán!
A tornászok Koperben zajló Világkupájának szombati versenynapján a Dunaferr SE tornásza magabiztos versenyzéssel nyerte meg a felemáskorlát döntőjét!
Ismét a csúcson Kovács Zsófia! A Dunaferr SE tornásza, miután csütörtökön nagyszerű versenyzéssel jutott be az első helyen a döntőbe a felemáskorlát selejtezőjéből, a mai napon ismét remekelt, és megnyerte a szer fináléját! Természetesen hatalmas boldogság ez számára, és Trenka János edzőnek is, hiszen az aranyéremhez ezúttal talán még nehezebb volt az útja tornászunknak, mint az eddigi Világkupák során, hiszen számos sérülést kellett legyőznie ahhoz, hogy egyáltalán a szerhez lépjen.
- Kiválóan érzem magam a bőrömben! A verseny előtt megint volt bennem egy kisebb drukk, de az ma segített engem a jó gyakorlat bemutatásában. Éreztem a „gyakiban” hibákat, ennek ellenére ugyanolyan pontszámot kaptam, mint csütörtökön. Fantasztikus érzés volt ismét a dobogó tetején állnom, mely hatalmas erőt ad a holnapi gerenda döntőhöz.
Archív felvétel
Trenka János vezetőedző az eredményhirdetési ceremónia után nyilatkozott.
- Nagyon boldogok vagyunk! Zsófia ma a határozottságával és küzdeni akarásával győzte le ellenfeleit. Annak is örültem, hogy nem zavarta az meg, előtte többen rontottak. A mai gyakorlatában voltak kisebb hibák, de például a Kacsov jobban sikerült, mint a selejtezőben. Ma viszont a kézállások nem voltak tökéletesek, úgyhogy ha azokat ki tudjuk tisztázni, akkor akár négy tizeddel is előrébb tudunk lépni. Ma még a boldogságé a főszerep, de holnap már a gerendára koncentrálunk.
Holnap ismét versenynap, ahol Zsófia a gerenda döntőben áll a szerhez, még pedig úgy, hogy oda is első helyen kvalifikálta magát.
Főoldali kép forrása: MTI/EPA/Mircea Rosca
A rovat további hírei: Sport
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.