Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Eb-döntőben az ifik

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Európa-bajnokság
Németh Kata
Koronczai Petra

facebook megosztás

spigott - 2019. aug. 09., 18:26

Remek második félidei játékot nyújtva győzött a dánok ellen is, így bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe a magyar női ifjúsági kézilabda válogatott.

A szlovéniai Európa-bajnokság elődöntőjében lépett pályára ma délután öt órától a magyar női ifjúsági kézilabda válogatott. A két dunaújvárosi játékossal, Németh Katával és Koronczai Petrával felálló magyar csapat ezúttal a dánokkal mérkőzött meg, s bár a kontinensviadal előtt kétszer is sikerült legyőznie mai vetélytársunkat, finoman szólva sem várt könnyű feladat ifjabb Kiss Szilárd tanítványaira.

A találkozót azonban hiába kezdte jobban együttesünk, s szerzett vezetést háromszor is, a dánok rendre egalizálni tudtak sőt, az első tíz perc végén magukhoz is ragadták az előnyt (3-4). Ekkor sajnos sok hiba csúszott a mieink támadójátékába, s ezt újabb gólokkal bosszulta meg az ellenfél, s hiába kért időt Kiss Szilárd, a 20. perchez érve már 10-6-ra vezetett Dánia. A félidő hajrájában Koronczai vette hátára a csapatot, egymás után három gólt is szerzett, ám ez is csak arra volt elég, hogy a szünetig megfelezze hátrányát ifjúsági válogatottunk (11-13).

Koronczai Petra volt a válogatott egyik nyerőembere! (Kép: EHF)

A második felvonásból szűk tíz percnek kellett eltelnie, hogy egalizáljon a magyar csapat, mely a 41 percben ismét magához ragadta a vezetést (16-15). Innentől kezdve fej-fej mellett haladt a két csapat, hol a mieink, hol a dánok álltak közelebb a remélt sikerhez, ám egy gólnál távolabb egyik gárda sem tudta "leszakítani" ellenfelét. A mérkőzés hajrájához érve Koronczai, Kajdon és Farkas találatai után 22-20-ra vezettek a mieink, s bár innen még egyszer feljött egyre a dán csapat, az utolsó percekben Kajdon Blanka nem tudott hibázni, így válogatottunk végül 25-21 arányú győzelemmel jutott be az Európa-bajnokság fináléjába, ahol a francia, vagy a svéd csapat lesz az ellenfele vasárnap délután öt órától.

Magyarország – Dánia 25-21 (11-13)

A magyar válogatott gólszerzői: Koronczai 6, Farkas 6, Kajdon 4, Kürthi 3, Bánhidi 2, Vámos 2, Woth 1, Faragó 1.

A rovat további hírei: Sport

Negyedik a Dunaferr!

Negyedik a Dunaferr!

2019. jún. 06.

Óriási csatában, a hosszabbítás utolsó előtti percében kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget Veszprémben a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a bajnoki bronzcsata harmadik felvonásán.

Végre győzelem

Végre győzelem

2019. jún. 06.

Gólokban gazdag mérkőzésen aratott 16-14-es sikert a kanadaiak ellen a magyar női vízilabda válogatott a Világliga budapesti szuperdöntőjében.

Remeklő sárkányok

Remeklő sárkányok

2019. jún. 06.

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a Fadd-Domboriban megrendezett 17. Magyar Sárkányhajó bajnokság küzdelmeit a Dragon Steel SE.

Hosszabbítások az Acélbikáknál

Hosszabbítások az Acélbikáknál

2019. jún. 06.

Öt játékos is meghosszabbította szerződését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál.

Vereség az oroszoktól is

Vereség az oroszoktól is

2019. jún. 05.

Minden negyedet megnyerve aratott 14-9-es győzelmet a magyar csapat ellen az orosz női vízilabda válogatott a Világliga budapesti szuperdöntőjének második játéknapján.

Előnyben a DPASE

Előnyben a DPASE

2019. jún. 05.

Hét perc alatt három gólt szerezve aratott sima győzelmet a Pénzügyőr elleni osztályozó első mérkőzésén a Dunaújváros PASE U17-es csapata.

Kádár és Bese külön edzett

Kádár és Bese külön edzett

2019. jún. 05.

Kádár Tamás és Bese Barnabás sérülése is megfelelő ütemben gyógyul, ám kedden még nem edzettek együtt az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott többi tagjával.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  2. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  3. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  4. Idegenben szerepel a DKKA

  5. DSTV: ismerkedős napok

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő