Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezúttal vereség

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
MTK
felkészülés

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 10., 21:55

Gólzáporos meccsen szenvedett 33-30-as vereséget az MTK otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Két nappal ezelőtt még a Kisvárda ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadélmia felnőtt együttese, mely ma délután négy órától az MTK otthonában öltött szerelést felkészülési találkozón. György László tanítványai támadásban nem is teljesítettek rosszul, az első és a második félidőben is 15-15 gólig jutottak, a nagyobb problémát ezúttal védekezés jelentette, ugyanis a fővárosiak az első felvonásban 15, a másodikban 18 találatig jutottak, így végül 33-30-as sikert arattak kézilabdázóink ellen.

A vereség ellenére nem volt teljesen elégedetlen a látottakkal György László vezetőedző, aki azt is tudja, hogy miben kell még javulniuk.

- Ahogy az eddigi meccseinken, úgy ezúttal sem az eredmény volt az elsődleges, s a vereség ellenére ma is egy igen hasznos mérkőzést játszottunk. A támadójátékunkkal nem volt különösebb gond, ezt a harminc lőtt gól is bizonyítja, ugyanakkor a védekezés és a kapusteljesítmény ma elmaradt a várttól, de ez nem is meglepő, elég nagy terhelést kaptak az utóbbi időben a csapat tagjai, nem voltunk túl fittek. A mai meccs is felhívta a figyelmet arra, min kell javítanunk, dolgozunk tovább, mert a jövő héten három újabb felkészülési találkozó vár ránk.

MTK – DKKA 33-30 (15-15)

A DKKA gólszerzői: Jovovity 2, Triscsuk 1, Mihály 3, Cavlovic 2, Szalai 2, Grosch 2, Szekerczés 9, Kazai 3, Molnár 2, Braun 2, Ferenczy 2.

A rovat további hírei: Sport

Nyerő huszonegyes

Nyerő huszonegyes

2019. máj. 19.

Kiütéses győzelemmel zárta az harmadosztályú bajnokság Közép-Nyugat csoportját a Dunaújváros PASE U17-es labdarúgó csapata.

Vereséggel búcsúzott a Kohász

Vereséggel búcsúzott a Kohász

2019. máj. 18.

Nyolcgólos, 32-24-es vereséget szenvedett az Érd elleni szezonzárón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a sportcsarnokban ma este. Galériával!

Fontos győzelem idegenben

Fontos győzelem idegenben

2019. máj. 18.

Óriási csatában aratott 2-1-es sikert debreceni bajnokiján a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a rájátszás utolsó előtti fordulójában.

Újabb rangadó előtt a DPASE

Újabb rangadó előtt a DPASE

2019. máj. 18.

A harmadik helyezett SZEOL gárdáját látja vendégül a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata vasárnap este a harmadosztály közép csoportjának 28. fordulójában.

Döntőztek az iskolások!

Döntőztek az iskolások!

2019. máj. 17.

A lányoknál a kiskunhalasi Rákóczi, a fiúknál pedig a Rudas csapata nyerte a Centrum Kupa szuperdöntőjét. Az általános iskolások csatájában is nyerteseket hirdettek négy korosztályban.

Gólzápor a véghajrában

Gólzápor a véghajrában

2019. máj. 17.

Könnyed sikerrel tartotta életben dobogós reményeit a Dunabiztos Micro gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában.

Eb-selejtezők - Hat újonc a magyar válogatott bő keretében

Eb-selejtezők - Hat újonc a magyar válogatott bő keretében

2019. máj. 17.

Marco Rossi szövetségi kapitány 32 játékosból álló, hat újoncot magában foglaló bő keretet hirdetett a magyar labdarúgó-válogatott előtt álló két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő