Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép sikerek Tatabányán

Sport
Dunaújváros
DFVE
vízilabda
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2019. okt. 07., 17:56

A DFVE leány vízilabdázóinak mindhárom korosztályos együttese győzelemmel térhetett haza tatabányai bajnoki mérkőzéséről.

A BVSC elleni nyitófordulóban elszenvedett egygólos vereségeket követően újra idegenben, ezúttal Tatabányán ugrottak medencébe a DFVE leány vízilabdázói. A dunaújvárosiak gyermek együttese jól kezdte összecsapását, az első negyed után kettő, míg a második felvonás után már három góllal vezetett (1-4). Fiataljaink a térfélcserét követően is fölényben játszottak, a harmadik negyedet kettő, míg az utolsót három góllal megnyerve arattak végül 11-3-as sikert, így két fordulót követően egy győzelemmel és egy vereséggel állnak a tabella hetedik helyén.

A serdülők mérkőzésén ugyan a vendéglátók kezdtek valamivel pontosabban, s vezettek már 2-0-ra is a második felvonásban, a félidei szünethez érve már a Kardos Krisztina tanítványai örülhettek minimális előnynek (2-3). A folytatásban is óriási csatát vívtak egymással a felek, ám hiába sikerült többször is egalizálnia a hazaiaknak, a mérkőzés vége előtt két perccel szerzett nyolcadik dunaújvárosi találatra már nem volt válaszuk, így a DFVE 8-7-es sikerével ért véget a találkozó.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiak összecsapásának első negyedében két-két gólt szereztek az együttesek, de a második nyolc percben úgy tűnt, hogy eldönti a pontok sorsát a Tatabánya, mely öt alkalommal is bevette a mieink kapuját (7-4). A DFVE játékosai azonban nem adták fel, Jonkl Csenge vezérletével egyenlíteni tudtak a harmadik negyedben, majd az utolsóban a győzelmet is kicsikarták (9-10), így a serdülőkhöz hasonlóan az ötödik helyről várják a bajnokság folytatását.

Eredmények

Gyermek korosztály
TVSE – DFVE 3-11
(0-2, 1-2, 2-4, 0-3)
Gólszerzőink: Koltay Nadin 3, Kardos Dominika 2, Szolek Bori 2, Lengyel Dorottya 2, Kardos Laura 1, Széles Édua 1.

Serdülő korosztály
TVSE – DFVE 7-8
(1-0, 1-3, 3-3, 2-2)
Gólszerzőink: Kardos Dominika 3, Sümegi Nóra Virág 2, Erdélyi Hédi 2, Jonkl Csenge 1.

Ifjúsági korosztály
TVSE – DFVE 9-10
(2-2, 5-2, 1-4, 1-2)
Gólszerzőink: Jonkl Csenge 3, Szabó Nikolett 3, Erdélyi Hédi 2, Sümegi Nóra Virág 1, Velics Flóra 1.

A rovat további hírei: Sport

Duplázások napja Szolnokon!

Duplázások napja Szolnokon!

2020. máj. 26.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint sok kérdést megválaszolt a kajak-kenusok első edzésversenye.

Rövidebb szezon jöhet!

Rövidebb szezon jöhet!

2020. máj. 26.

Boda Gábor szövetségi elnök szerint akár már augusztus 20-án elkezdődhet az amerikai focisták bajnoki szezonja.

A munka nem állt meg

A munka nem állt meg

2020. máj. 26.

Legközelebb csak július 6-án, a 2020/2021-es szezon első edzésén dolgoznak közösen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai.

A sportorvosi alkalmasságnak nem feltétele a virológiai vizsgálat

A sportorvosi alkalmasságnak nem feltétele a virológiai vizsgálat

2020. máj. 25.

Dr. Kiss Marianna, az Országos Sportegészségügyi Hálózat (OSH) vezetője kijelentette, hogy Magyarországon a sportorvosi alkalmasságnak nem feltétele a virológiai vizsgálat.

Párizs 2024 - Kiújultak a viták a rendezésről

Párizs 2024 - Kiújultak a viták a rendezésről

2020. máj. 25.

A koronavírus-járvány okozta válsággal és a tokiói nyári játékok elhalasztásával feléledtek a viták Párizsban a 2024-es olimpiarendezésről.

Dave Leger marad az Acélbikáknál

Dave Leger marad az Acélbikáknál

2020. máj. 25.

A 2020/2021-es szezonban is Dave Leger irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóit az Erste Ligában.

Az online verseny jól szolgálta a felkészülést

Az online verseny jól szolgálta a felkészülést

2020. máj. 24.

Pozitív visszajelzéseket kaptak szülőktől és a gyermekektől is a Dunaferr SE tornászai a szövetség online versenye után.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő