A kvótáért dolgoznak Dunaújvárosban is

spigott - 2021. január 21. 12:10

Tökéletes helyszínt jelent a Nyers László Sportcsarnok a magyar női és férfi ökölvívó válogatott számára is abban, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a nemzeti csapat tagjai a rájuk váró hazai és nemzetközi feladatokra.

Mint arról korábban már beszámoltunk, január 18. és 22. között a felnőtt női, míg 24. és 29. között a felnőtt férfi ökölvívó válogatott is Dunaújvárosban, a Nyers Lászlóról elnevezett sportcsarnokban edzőtáborozik, ami óriási büszkeséget jelent a nemzeti csapatokat vendégül látó Dunai Ökölvívó SE vezetői számára. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, természetesen az ökölvívók szövetségi kapitánya, a tavaly augusztusban kinevezett Bertók Róbert szövetségi kapitány is ellátogatott Dunaújvárosba, s érdeklődésünkre elárulta, miért döntöttek úgy, hogy Dunaújvárosba hozzák felnőtt ökölvívás hazai legjobbjait.

"Több tényező végeredménye, hogy itt Dunaújvárosban szervezzük meg az idei első edzőtáborunkat. Az egyik ilyen Sulák András személye, akit nagyon régről ismerünk, mert a magyar ökölvívás egy aktív tagja volt évtizedeken keresztül. Másrészről az egyik nagyon fontos célkitűzésünk az volt, hogy mivel külföldi edzőtáborokba nem mehetünk, ezért olyan környezetet szeretnénk biztosítani versenyzőink számára, ami nem hazai pálya teljes mértékben. Itt arra célzok, hogy a válogatottjaink nagy részének ez az edzőterem, a városban való élet valamelyest idegen, hiszen nem edzenek itt napi szinten, a nagyobbik részül nem is járt még ebben a teremben. Emellett szerveztünk külföldi edzőpartnereket is, s ha ezt a kettőt összerakjuk, mondhatjuk azt, hogy olyan, mintha külföldön edzőtáboroznánk. A lényegi részt, a lelki és a fizikai terhelést megkapják itt, erre tökéletes helyszín Dunaújváros, s nem mellékesen ez a terem csodálatos, s minden szakmai igényt ki tud elégíteni" – árulta el Bertók Róbert.

A szakembertől megtudtuk, hogy milyen versenyek várnak a közeljövőben a válogatott tagjaira, s részben az is kiderült, kiktől remél még olimpiai kvótát a szakvezetés.

"A női és a férfi válogatott feladatai szinte ugyanazok. Most február 7-én kezdődik a Bocskai István Emlékversenyünk, amire eddig tizennégy országból érkezett már nevezés, s a világ elitjének egy jó nagy része itt lesz. Nyilvánvalóan mindenkinek ott lebeg a szeme előtt az áprilisi európai kvalifikáció az olimpiára, illetve a júniusi világkvalifikáció, előbbiben azok vannak versenyben, akik korábban indultak, így magyar részről Fodor Milán, Pribojszki Kata, valamint Nagy Tímea még harcban állnak a kvótáért, reméljük, hogy sikerrel fogják venni az akadályokat. A júniusi világkvalifikációra a többi súlycsoportban még nincs eldöntve, hogy kik lesznek, akik képviselhetik Magyarországot, de nagyon bízom abban, hogy az olimpiára nem csak egy kvótással fogunk megérkezni."

Sajnos a vírushelyzet miatt a hölgyek mellé nem sikerült külföldi edzőpartnert hoznia a válogatott szakvezetésének, ám a férfiak az osztrák és az algériai válogatottal együtt készülhetnek Dunaújvárosban, s mint azt Bertók Róbert megfogalmazta, ez komoly fejlődési lehetőséget jelenthet majd ökölvívóinknak.

Végh Zoltán felvételei

"Vannak olyan országok, ahol az egész csapat nagyon erős, például Kuba, vagy Ukrajna, s vannak olyanok, ahol egy-egy súlycsoportban vannak rendkívül erős versenyzők. Az egyik ilyen ország Ausztria, mely 81 és 91 kg-ban is nagyon erős versenyzővel rendelkezik, míg a másik Algéria, ahol hat olimpiai kvótás van, szóval sejthető, hogy ők is erős csapattal érkeznek, s mivel ilyen ellenfelekkel tudnak kesztyűzni a mieink, ami a Bocskai Emlékverseny, illetve a hosszú távú fejlődés szempontjából is nagyon hasznos a válogatott versenyzőink számára. A debreceni viadal kiemelt fontosságú mindenki számára, vannak versenyzők, akik már egy éve nem léptek ringbe: itt egyrészről olyanok méretik meg magukat, akik nem szereztek még olimpiai kvótát, de harcban van még érte, másrészről pedig lesznek azok, akiknek már biztos a helyük az olimpián, szóval azok az országok, akik ellátogatnak Magyarországra, majdnem ugyanazzal a csapattal fognak majd részt venni a világversenyeken" – fogalmazott a szakember, aki szerint a jövőben tovább folytatódhat a válogatottak és a dunaújvárosi ökölvívók együttműködése.

"Ami pedig a folytatást illeti, biztosra veszem, hogy az együttműködésünknek lesz folytatása Dunaújvárossal, bár nyilvánvalóan a fő bázisunknak megmarad a Tatai Olimpiai Központ. A női szakág vezetőitől eddig csak pozitív visszajelzések jöttek a dunaújvárosi edzőtáborral kapcsolatban, így azt gondolom, hogy amennyiben a helyszín beválik, mindenképpen visszatérünk, s nemcsak a felnőtt, hanem az utánpótlás válogatottakkal is."

A rovat további hírei: Sport

Felemás kezdés a BL-ben

Felemás kezdés a BL-ben

2024. okt. 05.

A házigazdát legyőzte, a BVSC-től viszont kikapott a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének első két találkozóján.

Vereséggel kezdte erdélyi túráját a DAB

Vereséggel kezdte erdélyi túráját a DAB

2024. okt. 05.

Gyergyószentmiklóson kapott ki a szezon első erdélyi vendégjátékának nyitómeccsén az Acélbikák alakulata pénteken délután. 6-1 lett a vége, ennél jóval több kell az eredményesebb folytatáshoz.

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

2024. okt. 04.

A TFSE vendégeként vág neki az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.

DSTV: sporttal ünnepeltek

DSTV: sporttal ünnepeltek

2024. okt. 04.

Nem meglepő módon sportos programokkal készültek a Magyar Diáksport Napjára a Vasvári Pál Általános Iskolában. A múlt pénteki esemény volt egyébként a Vasvári hét nyitánya – ragyog a zöld és a sárga, programözön lesz az iskolában. Hangkép.

Erdélyi túrán az Acélbikák

Erdélyi túrán az Acélbikák

2024. okt. 04.

Két találkozó vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira idei első erdélyi túrájukon pénteken és vasárnap.

A BL-ben kezdik a szezont vízilabdázóink

A BL-ben kezdik a szezont vízilabdázóink

2024. okt. 03.

Négy nagyon kemény mérkőzés vár a DFVE női vízilabda csapatára a Bajnokok Ligája kvalifikációs körében péntektől vasárnapig.

Végül a Fradi örülhetett

Végül a Fradi örülhetett

2024. okt. 03.

Hiába tartotta magát remekül bő negyven percig a DKKA női kézilabda csapata a Ferencváros elleni találkozón, végül a vendég zöld-fehérek szerezték meg a két bajnoki pontot szerdán este.