Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos debreceni siker Dunaújvárosban

Sport
futsal
bajnokság
DEAC

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 15., 20:42

Negyed óráig remekül tartotta magát futsal csapatunk a DEAC ellen, ám végül a vendégek örülhettek a magabiztos, 9-3-as bajnoki sikernek.

Az ötödik helyezett DEAC elleni hazai összecsapással folytatta az NB I-es pontvadászat küzdelmeit pénteken este hét órától felnőtt futsal csapatunk, mely a tisztes helytállásban bízva vágott neki a szezon tizenhatodik bajnoki találkozójának.

Melyet lényegesen erősebben kezdtek a vendégek, s bár az első percben Rácz még kihagyott egy óriási ziccert, a következő percben már nem hibázott, korán előnyhöz juttatva ezzel együttesét (0-1). A dunaújvárosi fiatalok nem keseredtek el a korán bekapott góltól, s az 5. percben Perjési remek lövésével egyenlíteni tudtak, ám sokáig ennek sem örülhettek Facskó József tanítványai, mert Siska találata után újra debreceni fórt mutatott az eredményjelző a 7. percben (1-2). A folytatásban is megmaradt a debreceniek fölénye, de a mieink ellentámadásaiban is benne volt a gólveszély. A 15. percben még elrontott egy kontrát együttesünk, ám a következőt már sikerrel vitte végig, s Bartha találatával ismét egalizált (2-2). Sajnos a válasz ezúttal sem késett sokat, mert a DEAC nagyon megnyomta a félidő hajráját, és Szentes Bíró, Faragó, valamint Szabó révén háromszor is betalált az utolsó percekben, így a szünetre már 5-2-es debreceni előnnyel vonultak a felek.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően is a vendégek játszottak fölényben, ám gólt a mieink szereztek, ráadásul nem is akármilyet, mert a 24. percben Cseresnyés robogott végig a pályán egy védés után, majd 10 méterről pontosan lőtt a kapus lábai között a hálóba (3-5). Az újabb találattól felbátorodtak futsalosaink, a következő percekben Dobinak volt több feladata, de elég volt egy debreceni villanás, s Szentes Bíró visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (3-6). A folytatás nyílt csatát hozott, melyben mindkét gárda előtt bőven akadt lehetőség a gólszerzésre, de ez a 35. percben Berecz révén a vendégeknek jött össze (3-7). A hajrában az öt a négy elleni játékot igyekezett gyakorolni együttesünk, ám ebben még van mit javulni, hiszen a vendégek két üres kapus góllal alakították ki a 9-3-as debreceni sikert jelentő végeredményt.

Dunaferr DUE Dutrade FC – DEAC 3-9 (2-5)

Gólszerzők: Perjési, Bartha, Cseresnyés, illetve: Szentes Bíró 2, Rácz, Siska, Faragó, Szabó, Berecz, Tóth, Figeczki.

Dunaújváros: Cseresnyés – Kovács, Csányi, Dorogi, Németh. Csere: Gergely (kapus), Perjési, Schnierer, Szili, Szabó, Csala, Slett, Bartha, Garda. Vezetőedző: Facskó József.

DEAC: Dobi – Tóth A., Szabó L., Dos Santos, Rácz. Csere: Tóth B. (kapus), Sánta, Faragó, Szentes, Siska, Kántor, Figeczki, Berecz, Szabó J. Vezetőedző: Elek Gergő.

A rovat további hírei: Sport

Hibátlan röplabdázók

Hibátlan röplabdázók

2019. nov. 26.

Hat mérkőzésből aratott hat győzelemmel vezeti az NB II-es bajnokság csoportküzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata.

Pont nélkül a labdarúgók

Pont nélkül a labdarúgók

2019. nov. 26.

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak összes utánpótlás csapata vereséggel zárta a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulóját.

Bedarálta a Debrecent a DAB

Bedarálta a Debrecent a DAB

2019. nov. 25.

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói meggyőző játékkal győzték le a Debrecen együttesét az Erste liga alapszakaszában. 

Két vereség az utánpótlásnál

Két vereség az utánpótlásnál

2019. nov. 25.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata sem bírt a Szentes gárdájával a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Sok még a nyitott kérdés!

Sok még a nyitott kérdés!

2019. nov. 25.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia új ügyvezetőjének egyik legfontosabb célja, hogy az akadémia kézilabdázói továbbra is a lehető legjobb körülmények között sportolhassanak.

Hazai rangadó a DEAC ellen

Hazai rangadó a DEAC ellen

2019. nov. 25.

Hatpontos mérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára az Erste Liga alapszakaszában a debreceniek ellen.

A Pénzügyőr volt a jobb

A Pénzügyőr volt a jobb

2019. nov. 24.

Becsülettel küzdöttek a Dunaferr SE röplabdázói, de nem bírtak a nagyobb játékerőt képviselő Pénzügyőr együttesével.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: harmadjára is nagy siker

  2. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  5. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő