Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Borítanák a papírformát

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 26., 17:15

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára az MTK elleni hazai bajnokin.

Kép: DO-archív

A Szombathelyen aratott szép kupasiker után sem pihenhetett sokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, melyre szerdán már a bajnokságban vár komoly feladat: Vágó Attila tanítványai délután öt órától az idei szezonban remekül szereplő MTK gárdáját látják ugyanis vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A fővárosi kék-fehérek kilenc találkozón vannak túl az idei szezonban, s eddigi mérlegük kiváló, ugyanis hét nyertes mérkőzés mellett mindössze két vereséget szenvedtek, így a tabella ötödik helyén állnak úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a szintén tizennégy pontos Debrecen.

A két gárda eddigi eredményei alapján inkább a fővárosiak a holnapi összecsapás esélyesei, s tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, Vágó Attila is, aki ennek ellenére is bízik abban, hogy sikerült meglepniük ellenfelüket:

- Az MTK egy nehéz ellenfél, nagyon jó játékosokból álló csapat, tele rutinos, válogatottat is megjárt játékosokkal. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de hazai pályán szeretnénk borítani a papírformát. Az elmúlt hetekben a Liga Kupában és a Magyar Kupában is jöttek a győzelmek, jó hangulatban vagyunk, egyben van a társaság, bízom benne, hogy ez jó előjel az MTK elleni találkozó előtt.

A rovat további hírei: Sport

A címvédő ellen játszanak a Bikák

A címvédő ellen játszanak a Bikák

2022. dec. 01.

Hazai környezetben, a Csíkszereda elleni összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hazatért a válogatott bekk

Hazatért a válogatott bekk

2022. nov. 30.

Tóth Gergely személyében egy ponterős, helyi nevelésű játékossal erősítette meg védősorát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a második csoportkör menetrendje

Elkészült a második csoportkör menetrendje

2022. nov. 30.

A Catania ellen kezdi, s a holland Leiden ellen zárja a Bajnokok Ligája második csoportkörét a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

2022. nov. 30.

Közel kétszáz gyermek vett részt a DKSE és a Gurics György BDSE birkózóinak évzáró rendezvényén a mezőfalvi Petőfi iskolában.

Rácalmásra "költözik" a Kohász

Rácalmásra "költözik" a Kohász

2022. nov. 29.

A Dunaújvárosi Sportcsarnok helyett Rácalmáson játssza következő két hazai bajnoki találkozóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

2022. nov. 29.

Nem sokkal a felnőtt gyorsasági szakág után, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége elfogadta az utánpótlás kajak és kenu válogatott következő szezonra vonatkozó felkészülési programját is.

Nem volt esély az UTE ellen

Nem volt esély az UTE ellen

2022. nov. 29.

Korán jelentős hátrányba került, s végül hatgólos vereséget szenvedett a tabellán második UTE otthonában a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II-ben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  2. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  3. A Hóvirág Kupáért fociztak

  4. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  5. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő