Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az első győzelemre várva

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 04., 07:30

Megerősített kerettel hajt idei első bajnoki sikerére városunk futsal csapata a PEAC elleni hazai bajnokin ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Három találkozót követően három vereséggel szerénykedik az NB II Nyugati Csoportjának utolsó helyén a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely ma ismét megpróbálhatja megszerezni első pontjait a bajnokságban, ugyanis este hét órától a PEAC gárdáját látja vendégül az egyetemi sportcsarnokban. A pécsiek a Nagykanizsa elleni hazai győzelemmel kezdték a szezont, ám a legutóbbi két fordulóban előbb Magyar Futsal Akadémiától, majd a Szigetszentmiklóstól is kikaptak, így három szerzett pontjukkal a nyolcadik helyet foglalják el a tabellán.

Együttesünk a felejthető bajnoki nyitány ellenére is bizakodva várja az összecsapást, már csak azért is, mert a csapat vezetésének sikerült megerősítenie a keretet, így több volt dunaújvárosi játékos, Németh Tamás, Németh László, Nagy Márk, Szili Szabolcs, valamint Godslove is visszatért a gárdához. Remélhetőleg az "újakkal" kiegészülve már egy lényegesen hatékonyabb Dunaújvárost láthatunk ma a pályán, s amennyiben sikerül támadásban, illetve védekezésben is előrébb lépnie a Facskó-csapatnak, úgy végre lesz miért örülnie a gárda drukkereinek az este hét órakor kezdődő összecsapást követően is.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2022. nov. 23.

Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

DSTV: lábtoll-labda a Gárdonyiban

DSTV: lábtoll-labda a Gárdonyiban

2022. nov. 23.

Ismét egy különleges sportág volt a főszerepben a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézményben. November 19-én az iskola a Magyar Lábtoll-labda szövetséggel közösen rendezte meg a gyermek korcsoportnak a Laskiné Spingár Éva emlékversenyt. Hangkép.

Rangadóval folytatják a bajnokságot

Rangadóval folytatják a bajnokságot

2022. nov. 23.

Hazai környezetben, az Eger ellen ugrik medencébe a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság negyedik fordulójában ma este hét órától.

Elvárható a győzelem kézilabdázóinktól

Elvárható a győzelem kézilabdázóinktól

2022. nov. 23.

Nem okozhat gondot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese számára a továbbjutás kivívása a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

A továbbjutásért küzdenek az Acélbikák

A továbbjutásért küzdenek az Acélbikák

2022. nov. 22.

Rettentően kemény csata vár a hazai pályán szereplő Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a DVTK Jegesmedvék elleni kupapárharc szerda esti visszavágóján.

Szép győzelem Nagyatádon

Szép győzelem Nagyatádon

2022. nov. 22.

Végig vezetve aratott nyolcgólos sikert a Nagyatád vendégeként a DKKA U22-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokság hétvégi fordulójában.

A végén nyílt ki az olló Tihanyban

A végén nyílt ki az olló Tihanyban

2022. nov. 22.

Négygólos vereséget szenvedett Tihanyban a Dunaújváros futsal erősen tartalékos felnőtt együttese az ötödik fordulóból elhalasztott bajnokin az NB II Nyugati Csoportjában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő