Harmadik alkalommal is sikert aratott a Csomagtartóvásár és Bolhapiac nevet viselő rendezvény Újtelepen, derült ki a DSTV összegzéséből. Az időjárási körülményekhez igazodva nem a volt iskola udvarán, hanem az intézményen belül várták az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: sikeres volt csomagtartóvásár
A rovat további hírei: Közélet
Összehangolt együttműködés az egészségmegőrzés terén
A Kortárs Művészeti Intézet és az MMK után az Egészségmegőrzési Központba látogatott el Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a napokban. Az intézménybejárás során szó esett a vírushelyzet időszakának feladatairól és a jövő terveiről is.
Elektromos- és fémhulladék-gyűjtés: rajta, Római! (webgalériával)
Először szervezett a Római városrészben fém- és elektromoshulladék-gyűjtést a "Rajta, Újváros!" Egyesület és a Városvédők Újtelepért Egyesület: a kezdeményezés nagy sikert aratott szombaton – konténerek teltek meg fölösleges holmikkal!
Születésnapos szépkorúkat köszöntött az önkormányzat
A közelmúltban három dunaújvárosi polgár ünnepelte 90. születésnapját. A város nevében Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a szépkorúakat.
Maratoni közgyűlés volt nyár közepén
Csaknem ötven napirendi pont szerepelt a július havi rendes közgyűlés programjában: a megszokott „lemorzsolódás”, azaz az egyes napirendi pontok elhalasztása, napirendről való levétele mellett is maratoni ülésre készülhettek a képviselők a Városháza "C" szárnyában ma délelőtt.
Fém- és műszaki hulladékggyűjtés – már a Római városrészben is
Közös kezdeményezés keretében szervez fém- és műszaki hulladékgyűjtő akciót a "Rajta, Újváros! " Egyesület és a Városvédők Újtelepért Egyesület – a Római városrészben először valósul meg a másutt már bevált és roppant népszerű program július 18-án, szombaton!
A kalandpark, a klímastratégia és a köztemető is a képviselők előtt
Összesen negyvenkilenc tervezett napirendi pontot tárgyal Dunaújváros Megyei Jogú Város közgyűlése július 16-án, csütörtökön a Városháza "C" szárnyában. A grémium egyebek mellett döntést hoz majd a helyi klímastratégiáról, a kalandpark, valamint a köztemető szolgáltatásainak ellátásáról is dönt majd a város honlapján közzétett információk alapján. Tételes lista itt!
4MOM: új családbarát közösségi tér születhet!
Évek óta dédelgetett álom válhat valóra a 4MOM családbarát közösségi tér új helyszínének megteremtésével és fenntartásával – a terveket Horváth Zsuzsi, az Anyák a Hordozásért Alapítvány vezetője összegezte. Jó hír: honlapunk is a kezdeményezés mellé állt!

