Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép kezdés a bajnokságban

Sport
röplabda
utánpótlás
DSE Röplabda Akadémia

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 11., 17:14

Három győzelemmel zárta a korosztályos bajnokság első, ajkai fordulóját a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány együttese.

Kép: DSE Röplabda Akadémia

Ajkán kezdte meg az korosztályos bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány csapata. Johan József együttese a Kalocsa ellen vágott neki a négycsapatos tornának, s ugyan az első játszmát elveszítette, a folytatásban feljavult, s végül 2-1-es sikert aratott. A folytatás már lényegesen szebben alakult, mert a Röpisuli Sportegyesület elleni összecsapáson három nagyon sima szettben diadalmaskodtak a dunaújvárosi fiatalok, akiknek Veszprém ellen már valamivel nagyobbat kellett küzdeniük, ám ezt a meccset is háromszettes sikerrel zárták, így a bajnokság első fordulója után a csak rosszabb pontarányukkal szorulnak a tabella második helyére a tizenhat csapatos mezőnyben.

Érthetően elégedett is volt tanítványai teljesítményével Johan József edző, aki a DSE Röplabda Akadémia honlapján értékelte a mögöttük hagyott hétvégét:

– Nem tudtam, hogy mire számítsak. Heti 3 edzéssel készültünk szeptember eleje óta. Be kellett építenem az új játékosokat, a kezdőket. Próbáltam megtartani a "régiek" lelkesedését. Az eredmény alapján jó úton járunk. Nagy öröm volt a számomra, hogy a második sor nyerte mind a 3 játszmáját. Ebben a sorban kettő játékosnak ez volt az első mérkőzése. Szintén öröm volt látni, hogy ez első sor az első elvesztett játszma után felállt, és szépen hozta az összes szettet. Óriási élmény volt látni, hogy az első, vesztett szett után kezdett összeállni a csapat. Megjött a hangulat, szurkoltak egymásnak, befutottak a pályára örülni, komoly hangulatot teremtettek! És még egy élmény: a csapat azt szavazta meg, hogy a legjobb játékos Pádár Lili lett volna (sajnos nem volt ilyen díj). Ő a második sorban játszott, és én is ezt a döntést hoztam volna. Köszönöm a lányoknak ezt a teljesítményt! Azaz ez egy jó kezdés volt, sok előremutató jellel. Nagyon bízom benne, hogy ilyen lesz a folytatás is. Ráadásul legközelebb, november elején itthon leszünk, a Dózsa Iskolában.

Eredmények
DSE Röplabda Akadémia – TFSE-Kalocsa 2-1 (-16, 15, 19)
DSE Röplabda Akadémia – Röpisuli SE 3-0 (13, 7, 12)
DSE Röplabda Akadémia – Veszprém RK 3-0 (16, 20, 19)

A csapat tagjai: Peredi Nóra (csk), Csicskovics Léna, Palotás Amanda, Herceg Antónia, Jákovics Miranda, Görbe Noémi, Pádár Lili, Skanda Vanda, Boros Fanni.

A rovat további hírei: Sport

Véget ért a jégkorongszezon

Véget ért a jégkorongszezon

2020. már. 13.

A Magyar Jégkorong Szövetség mai döntésének értelmében az összes hazai bajnokság véget ért, s a csoportos edzések megtartását sem javasolják a kluboknak.

Rangadó előtt a Dunaferr

Rangadó előtt a Dunaferr

2020. már. 13.

Muszáj nyernie röplabdázóinknak a Sümeg ellen ahhoz, hogy megtartsák első helyüket az NB I Liga alapszakasz második körének tabelláján.

Könnyed siker zárt kapuk mögött

Könnyed siker zárt kapuk mögött

2020. már. 12.

Garda Krisztina hét góljának is köszönhetően nagyon sima, 17-5-ös győzelmet aratott a Tatabánya elleni hazai bajnokin a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Célba ért a jótékonyság!

Célba ért a jótékonyság!

2020. már. 12.

Az idei Carissa Kupának is köszönhetően még biztonságosabb feltételek mellett láthatják el betegeiket a Szent Pantaleon Kórház neurológiai osztályának dolgozói.

Kettős siker a Vasas ellen

Kettős siker a Vasas ellen

2020. már. 12.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő csapata simán, míg az ifjúságiak nagy csatában tartották itthon a két pontot a Vasas elleni korosztályos bajnokin.

Vereség a rangadón!

Vereség a rangadón!

2020. már. 11.

Elszenvedte első vereségét az idei bajnokságban a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely óriási csatában kapott ki egy góllal a címvédő UVSE gárdájától a fővárosban.

Új felállásban néznek a jövő elé!

Új felállásban néznek a jövő elé!

2020. már. 11.

Új menedzsercsapat segíti a jövőben Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát, melynek felnőtt csapatát Vágó Attila irányítja majd a következő szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő