Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Haladás II. ellen folytatják futsalosaink

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 03., 08:00

Két hét szünet után játszik újra bajnokit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely a Haladás II. gárdáját látja vendégül az egyetemi sportcsarnokban ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Mivel az előző héten nem lépett pályára, volt ideje egy kicsit még jobban összekovácsolódnia a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének, mely négy fordulót követően két győzelemmel és két vereséggel áll az NB II Nyugati Csoportjának nyolcadik helyén. Tóth Árpád csapata számára azonban még véget ér a pihenő, ugyanis este hét órától hazai környezetben, az egyetemi sportcsarnokban látja vendégül a Haladás II. gárdáját.

A szombathelyiek nem a legjobban kezdték a szezont, az elsőkét fordulóban döntetlent játszottak, majd a harmadikban elszenvedték első vereségüket is, ám azóta látványosan erőre kaptak, ugyanis előbb a Tolna-Mözs gárdáját verték 12-3-ra, majd legutóbb a mieinket legyőző Mad Dogs futsal ellen arattak 4-2-es sikert, így öt találkozót követően nyolc szerzett ponttal foglalják el a bajnoki táblázat hatodik helyét.

Nem vár tehát könnyű feladat futsalosainkra, ám mint azt Tóth Árpád vezetőedző a csapat honlapján elárulta, keményen edzettek az elmúlt időszakban, igyekeztek a lehető legjobban felkészülni, s hazai pályán egyértelműen a három pont megszerzése lesz a céljuk.

A rovat további hírei: Sport

Bravúros Dunaferr-siker az Alcufer Kupán

Bravúros Dunaferr-siker az Alcufer Kupán

2022. szep. 26.

Óriási izgalmak után, már ötödik alkalommal nyerte meg az Alcufer Kupa küzdelmeit a Dunaferr kispályás labdarúgó csapata.

Meggyőző siker Dabason

Meggyőző siker Dabason

2022. szep. 26.

Az első és a második felvonásban is két-két gólt szerezve aratott magabiztos győzelmet mumusa vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Tisztes helytállás a Világkupán

Tisztes helytállás a Világkupán

2022. szep. 26.

Két hetedik és két nyolcadik helyet értek el a magyar nők a tornászok párizsi Challenge Világkupájának szerenkénti fináléiban: Mayer Gréta ugráson nyolcadik, talajon hetedik, Szilágyi Nikolett gerendán hetedik, Székely Zója pedig felemáskorláton nyolcadik lett.

Hiába az öngól, a Gyergyó örülhetett

Hiába az öngól, a Gyergyó örülhetett

2022. szep. 25.

Komoly izgalmak és a szezon öngólja után aratott 4-2-es győzelmet a Gyergyói HK a DAB jégkorongozói ellen az Erste Liga ma esti fordulójában.

Hazai remeklés a Gárdonyiban

Hazai remeklés a Gárdonyiban

2022. szep. 25.

Rengeteg éremmel, bátor, szép játékot nyújtva zárták a Gárdonyi iskolában megrendezett Decathlon Amatőr Országos Tollaslabda Bajnokságot a Danubius KSE versenyzői.

Nehéz feladat vár az Acélbikákra

Nehéz feladat vár az Acélbikákra

2022. szep. 25.

A már most remek formában játszó Gyergyói HK elleni hazai összecsapással folytatják az Erste Liga küzdelmeit DAB jégkorongozói ma délután öt órától.

Mumusához látogat a DFC

Mumusához látogat a DFC

2022. szep. 24.

Több mint három éve tartó rossz sorozatot törne meg a Dabas elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  2. Miért népszerű a scrapbookozás?

  3. Egri előny a negyeddöntőben

  4. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  5. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő