Megkezdte a lehullott levelek összeszedését a DVG, derül ki a DSTV összeállításából. A munkálatok az egész város útjaira, járdáira és parkjaira kiterjednek – jelentős feladat, és hol van még a vége!? Hangkép.
DSTV: levélözön, szedésdömping
A rovat további hírei: Közélet
Csak előre: hálataps mindenütt – Újtelepen picit másképp!
A tegnapi program hírével zengetem a mai hálataps-akciót – Újtelepen picit másképp működik a dolog, mesélem, hogy hogyan! És: jövő héten próbáljuk együtt!
Rendkívüli intézkedéscsomag a 70 éven felüliek önkormányzati ellátásáról
Bevásárlás és gyógyszerkiváltás terén is segíti az önkormányzat a 70 éven feletti városlakókat. A friss rendelkezések hétfőtől érvényesek – máris itt minden fontos tétel!
Korlátozott ügyfélfogadás a Járási Hivatalban
A járványügyi helyzetre való tekintettel a Foglalkoztatási Osztály is korlátozza ügyfélfogadását, így ügyintézésre elektronikusan vagy postai úton, személyesen pedig csak és kizárólag telefonon, előzetesen egyeztetett, és lefoglalt időpontban van lehetőség.
343 főre nőtt a fertőzöttek száma – és elhunyt egy újabb idős beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma; és elhunyt egy újabb idős, krónikus alapbetegségekkel küzdő beteg.
Orvosi kamara: "Tegyünk valamit a szánk és az orrunk elé!"
Remek összefoglalóval rukkolt ki a Magyar Orvosi Kamara a lakossági maszkviselés szakmai javaslatairól – a téma fontosságára tekintettel az összegzést a WHO ajánlásaiból válogatott extra galériával tesszük közzé!
Kijárási korlátozás – itt az alapos indokok tételes listája!
Részletes összeállítással jelentkezett a város hivatalos honlapján az önkormányzat a kijárási korlátozás bevezetése kapcsán. Íme, az alapos indokok tételes listája – külön tételként a piaci szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéssel!
Vegyen vagy ne vegyen maszkot? A válasz: VEGYEN!
Pazar videót posztoltak a VéD hasábjaira, egyszerű, de szemléletes érvelés a maszk köztéri viselése mellett. Kinek hisz, a szemének, vagy a maszk ellen érvelőknek? Ja igen, természetesen a videó közzétételével új lendületet kívánunk adni a MaMa projektnek!

