Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A sereghajtó ellen folytatják

Sport
futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. dec. 05., 12:30

Rácalmáson, a Tolna-Mözs együttese ellen lép pályára a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II-es pontvadászat újabb fordulójában.

Kép: DO-archív

Nem a legjobb formáját mutatja az elmúlt hetekben a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely legutóbbi öt meccséből négyet is elveszített, s csak Szigetszentmiklóson tudott 2-1-es győzelmet aratni az NB II Nyugati Csoportjában. Tóth Árpád gárdája így kilenc szerzett ponttal a tabella kilencedik helyét foglalja el a tizenkét csapatos mezőnyben úgy, hogy előnye mindössze három pont a mögötte álló Hidegkúti SC-vel szemben. A mieink számára a legnagyobb gondot a helyzetek kihasználása okozta a közelmúlt találkozóin, ám ebben már ma javíthatnak futsalosaink, akik este nyolctól a Tolna-Mözs elleni összecsapással folytatják a bajnoki küzdelmeket.

A mérkőzéssel kapcsolatos legfontosabb információ, hogy technikai okok miatt ezúttal nem az egyetem sportcsarnokában, hanem a rácalmási Rendezvény és Sportcsarnokban fogadják vetélytársukat futsalosaink, akik ezzel együtt is a három pont megszerzését tűzték ki maguk elé. Erre van is esélyük, ugyanis mai ellenfelük a tabella sereghajtója úgy, hogy eddigi tizenkét meccséből mindössze egyet nyert meg, s tizenegy alkalommal vereséget szenvedett. A két gárda idén már összemérte egymással erejét, s a Tolnán lejátszott találkozón a mieink örülhettek a 8-4-es sikernek.

A papírforma alapján komoly meglepetést jelentene, ha ponttal gazdagodna a vendégcsapat ma este, s ezt természetesen szeretnék elkerülni futsalosaink, akik elszántan, optimistán vágnak neki a csatának, s ha végre helyzetkihasználásuk is hatékony lesz, akkor itthon is tartják a nagyon fontos bajnoki pontokat.

A rovat további hírei: Sport

Labdarúgás: két érkező, egy távozó!

Labdarúgás: két érkező, egy távozó!

2021. júl. 21.

Egy játékos távozott a Dunaújváros PASE labdarúgóitól, kettő viszont érkezett az NB III-as pontvadászat rajtjára készülő együtteshez.

Sikeres érkezés, pozitív tapasztalatok

Sikeres érkezés, pozitív tapasztalatok

2021. júl. 21.

Szerencsésen megérkezett, és már az első edzéseken is túl van a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki edzőjével, Trenka Jánossal vesz részt a tokiói olimpián.

Újabb fiatal tehetség érkezik a Bikákhoz

Újabb fiatal tehetség érkezik a Bikákhoz

2021. júl. 20.

Első felnőtt szezonjára készül a Dunaújvárosi Acélbikák színeiben a MAC-tól érkező Druja Benjamin.

Tokió: jó hangulatban a válogatott

Tokió: jó hangulatban a válogatott

2021. júl. 20.

Jó hangulatban készül a tokiói olimpia vasárnapi rajtjára a magyar női kézilabda válogatott.

Verhető ellenfél a kupában

Verhető ellenfél a kupában

2021. júl. 20.

A megyei első osztályú Nagyatád lesz a Dunaújváros PASE labdarúgóinak ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

Újra munkában a DKKA kézilabdázói! (Galériával)

Újra munkában a DKKA kézilabdázói! (Galériával)

2021. júl. 19.

Új szakmai igazgatóval, szinte teljes kerettel kezdte meg a felkészülést a 2021/2022-es szezon küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Negatív tesztek, jó körülmények a női vízilabdázóknál

Negatív tesztek, jó körülmények a női vízilabdázóknál

2021. júl. 19.

Oyamában végzi az utolsó simításokat az olimpiai rajtig a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő