Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagy rohanás és gólzáporos győzelem

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2023. aug. 02., 12:30

Végig vezetve aratott nyolcgólos sikert a Békéscsaba elleni hazai edzőmeccsen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, kedden délután.

Hazai környezetben, a Békéscsaba elleni találkozóval folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, kedden délután fél öttől.

Rapatyi Tamás gárdája nagy elánnal vágott neki az összecsapásnak, öt perc elteltével kettő, míg a 10. percben már 6-3-ra vezetett. A folytatásban is nagy iramot diktáltak a csapatok, s bár akadtak hibák mindkét oldalon, állandósult a mieink három-négygólos vezetése (12-9). Rapatyi Tamás és Rác Sándor is sokat cserélt, s ez a hajrában a mieink számára alakult jobban, mert a támadásban és védekezésben is feljavuló Kohász egyre inkább ellépett vetélytársától, s a félidei szünethez érve már 18-13-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Végh Zoltán felvételei

A fordulást követően sem változott a játék képe, akadémistáink minden kapott gól után igyekeztek gyors középkezdésből rohanni ellenfelükre, s ezt rendre sikerrel is tették. A csereként beállt Oguntoye védéseinek és gyors indításainak köszönhetően sorozatban szerezte góljait együttesünk, s hiába kért időt kétszer is a békéscsabai szakvezető, a 47. percben már 31-22-re vezetett a Kohász. A véghajrá túl sok izgalmat már nem tartogatott, gólokat azonban még bőséggel, s bár az utolsó percekben valamelyest pontosított játékán a vendégcsapat, a mérkőzés végül így is nagyon sima, 37-29-es dunaújvárosi sikerrel ért véget.

DKKA – Békéscsaba 37-29 (18-13)

DKKA: Wéninger – Agócs 2, Trawczynska 1, Nick 3, Borgyos 4, Moreno 2, Sallai 2. Csere: Bartók 1, Oguntoye (kapusok), Szalai 4, Horváth A. 3, Paróczy 6, Csáki 2, Bouti 1, Krupják-Molnár 5, Lakatos 1, Kovács, Gajdos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed sikerrel a nyolc között

Könnyed sikerrel a nyolc között

2022. jún. 26.

Nagyon sima, 23-6-os győzelmet aratott az argentinok elleni középdöntős találkozón a magyar női vízilabda válogatott a budapesti világbajnokságon.

Diadalmas visszatérés

Diadalmas visszatérés

2022. jún. 26.

Nem nyomta agyon a teher a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupárost a szolnoki felnőtt és U23-as világbajnoki válogatón.

Van jövője a versenynek Dunaújvárosban (galériával)

Van jövője a versenynek Dunaújvárosban (galériával)

2022. jún. 26.

Közel nyolcvan versenyző részvételével, remek hangulatban rendezték meg a III. Duna Szerszám Kupa elnevezésű autós szlalomversenyt a Vasmű előtti téren.

Dunaújvárosban marad a közönségkedvenc

Dunaújvárosban marad a közönségkedvenc

2022. jún. 25.

A dunaújvárosi nevelésű Török Viktor is a DAB jégkorongozóit erősíti a 2022/2023-as Erste Liga szezonban.

Kialakult a legjobb négy mezőnye

Kialakult a legjobb négy mezőnye

2022. jún. 25.

Nagy különbségű győzelmeket aratva biztosította be elődöntős helyét a Dunaújváros Kupában az APR-Tech és a Jóbarátok együttese is.

Másodikként tovább

Másodikként tovább

2022. jún. 25.

Remek második félidei játékának köszönhetően magabiztos, négygólos győzelmet aratott Kanada ellen a magyar női vízilabda válogatott a budapesti világbajnokságon.

Vereség az első edzőmeccsen

Vereség az első edzőmeccsen

2022. jún. 24.

Az NB I-es MOL Fehérvár FC ellen csak lehetőségekig jutott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, a gólokat viszont a vendégek rúgták a két gárda edzőmeccsén ma délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő