Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"
Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.
Alapjaiban megerősíti, ugyanakkor több ponton árnyalja is a hasábjainkon megjelent helyzetjelentést a Portfolio gazdasági portál friss összegzése a dunaújvárosi cégcsoport állapotáról.
Két olvasat
Mint az elemzés felidézi, egy évvel ezelőtt megmenekült a teljes bezárástól a dunaújvárosi vasmű – az alagút végén a fény viszont egyre messzebb kerül, ugyanis a lényegi termelés gyakorlatilag fél éve áll. Ezen az alaphelyzeten az új tulajdonos LIBERTY belépése sem javított – "egyelőre tehát sikersztoriról még nem beszélhetünk", summázza a Portfolio.
Az összegzés szerint gyárkapun belül és kívül a jelenlegi helyzetnek két keretezése létezik – méghozzá egymással párhuzamosan. A pozitív olvasat az, hogy időszakos és részleges gyártás folyik, az új tulajdonos tehát továbbra is elkötelezett – a LIBERTY Steel csak a piaci helyzet további javulására vár, és ha ez megtörténik, akkor helyreállhat a rend a Duna-parti cégcsoportban. A történet másik olvasata, hogy a termelés távolról sem zakatol, ebben valós fordulatra nincs kilátás. Nehezíti a vasgyári munkavállalók helyzetét, hogy a dolgozók bére több éve nem emelkedett, így hát sokan jogosan kételkedhetnek a várt-remélt fordulatban.
Acélpiaci beágyazottság így is, úgy is
A Portfolio friss elemzése szerint ennek a második forgatókönyvnek a valószínűségét erősítik azok a hírek is, amelyek az indiai-brit hátterű tulajdonos háza tájáról érkeznek – és amelyek egyúttal arra is utalnak, hogy a dunaújvárosi vasgyár történetét nem lehet, nem is szabad önmagában tekinteni. A lap felidézi: az IndustriALL szakszervezeti szövetség rendkívüli nyilatkozatot adott ki a napokban, amelyben arra figyelmeztet, hogy a LIBERTY egész Európában visszafogottan működik, és ez súlyosan károsítja a térség acélgyártási kapacitásait.
Az összegzés kiemeli: a sokak által remélt látványos fellendülés még biztosan várat magára Dunaújvárosban, ugyanis a vasmű lényegi acélgyártása ugyanis tavaly augusztus óta áll. Az akkor még házon kívül lévő, azóta már tulajdonossá vált LIBERTY a felszámolóval egyetértésben ugyanis leállította a folyékony fázist – a dolgozók jelentős része jelenleg is várja, hogy újra dolgozhasson. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy nem véglegesen állították le a kohókat, hanem "melegen tartják" azokat, hogy szükség esetén felfuttassák a gyártási tevékenységet.
Tervezési hiátus
A lap még egy fontos tényezőre felhívja a figyelmet: mint írják, a tavaly októberi tulajdonosváltással a korábbi Dunaferrből LIBERTY Dunaújvárosra keresztelt gyár életéből hiányoznak a középtávú működés gerincét adó tervek – vagy legalábbis nem ismertek. Az igaz ugyan, hogy rövid távon megvalósult a 100 napos programnak hirdetett akcióterv – ez ugyanakkor leginkább a folyamatok és szervezet átvilágítását jelentette, nem a gyártás tényleges felfuttatását –, hosszú távon pedig ismert a zöldacélra történő átállás célja (a 2030-ig tartó fázist az új technológiát megalapozó elektromos ívkemence beszerzésének szándéka igazolja), ám a köztes időszak tervei, vagyis a hosszú távú célhoz vezető út elemei egyelőre nem ismertek.
A Portfolio összegzése kiemeli: a társaság még azt sem kommunikálja, hogy a tervek szerint három év múlva beinduló újfajta termelés milyen hatással lesz a gyakorlatban a dolgozókra nézve a gyárkapun belül.
A lap összegzése az alábbi címen érhető el!
Portfolio-elemzés a vasmű helyzetéről (katt) >>
(Archív fotók: Németh Zsolt)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla
2021. máj. 13.
Semmis a cégbíróság végzése, új eljárás jöhet; jogilag talán nem teljesen egzakt, de nagyon rosszul áll a cégcsoport irányításának átvételét szervező alakulat szénája. Sajtóközlemény.
ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"
2021. máj. 06.
Hivatalos közleményben fejtette ki a mai "közgyűlési kísérlettel" kapcsolatos álláspontját az ISD Dunaferr Zrt. A DO a téma jelentőségére tekintettel betűhíven közli a dokumentumot. A történet folytatódik – és legalább május 20-ig várni kell a megoldásra.
Cáfol a Dunaferr: szélhámosok, ügyeskedők, hazugságok hálójában
2021. ápr. 29.
Több tételben cáfolta Szergej Taruta állításait az ISD Dunaferr Zrt. – a cégcsoport szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos nem higgadt és főként nem megbízható üzletemberként járt el valójában, mint ahogy feltüntette magát egy nyilatkozatában.
Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"
2021. ápr. 22.
Tudtuk, persze, csak nem sejtettük – az igazi Habsburg tisztázta a tisztázandókat, adta hírül a Euronews. Most már tényleg csak ET vagy a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók hiányzik, hogy kerek legyen a Monty Python-i magasságokat ostromló történet.
ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"
2021. ápr. 22.
Hivatalos közleményben cáfolja az új cégvezető kinevezésével kapcsolatos (ál)hírt az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje. Jogi lépéseket tesznek, feljelentés születik az ügyben. Betűhív közlés.
DSTV: támadás a Dunaferr ellen
2021. ápr. 20.
Terjedelmesebb összeállításban dolgozza fel az országos visszhangot kiváltó péntek esti eseményeket a DSTV stábja. A riportban idézik Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Stummer János bizottsági elnök álláspontját is. Hangkép.
ISD Dunaferr: hamis iratokra alapozták a "gyárfoglalást"
2021. ápr. 19.
Nyomozati anyagok szóbeli ismertetése, bizonyító erejű dokumentumok, szövevényes háttér és lehetséges jövő: rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a múlt pénteki támadást megalapozó iratok hamisságáról dr. Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza ma délelőtt. Krimibe illő, minden túlzás nélkül.