visszaemlékezés

Apa, mesélj!

2017. már. 12.

Gyermekeim vissza-visszatérő felszólítására belekezdek a csupa-szép történetek egyikébe, de ők tiltakoznak: ne azt, hanem.. Mindig azt akarják hallani, amiben a régvolt keserű magvai lapulnak. Persze, hisz érzik, milyen lehetett az élet ott, a telepi szükséglakásban, ahová apjuk családját a sors kényszerítette.

Csongi és négy barátja

2017. már. 04.

Duna-part, még nem a megszokott élettel. Sétafikáló alig, hát persze, az idő még fogós, a nap ereje gyenge. Kutyákat futtat egy öreg. Csapatban, egyszerre négyet. Labdát hajigál a távolba, a rohambrigád meg nekiiramodik.

Dékán, a sztálinvárosi vamzer

2017. feb. 25.

1958 áprilisában új lakója lett Pálhalma fegyintézetének: egy csalás és sikkasztás miatt elítélt címeres gazember. Nem volt rutinos rab, az első büntetését töltötte. Hallomásból ismerte azt a világot, ahová csöppent, hisz sok embert juttatott a rácsok mögé. Dékán fedőnéven ugyanis hivatásos besúgó volt.

A megtalált visszhang

2017. feb. 18.

Tihanyban jártam két hónapja. Sokadik zarándokutam volt ez. A hely mindig visszahúz. Nosztalgikus kényszer. Vállalom, pedig tudnivaló: a nosztalgia erősödése a végzetes öregedés legbiztosabb mutatója. Intő jel. Nálam ez a Tihany-szindrómát jelenti.

A félelmetes galeri

2017. feb. 12.

Jaj, Istenem! – csak ennyit tudtam mondani; csak egy feljajdulásra futotta, amikor megláttam a fotót az interneten. A szép Szentirmay-lányok egyike tette föl. És a kép megszólaltatta bennem a gyermekkort.

Az ember, akiből nem lett bankfiú

2017. jan. 31.

1956 januárjának utolsó napján az angliai Sussex megye varázslatos kisvárosában, Hartfieldben egy idős matematikus örökre kivonult ebből a világból.

A pannon idilltől a vaskeménységig

2017. jan. 29.

Egy hete indított sorozatunkban ezúttal a forma művészeié a terep: azoké, akiknek eszköze az ecset, a véső vagy az ötvöskalapács. Három alkotó – három korszak, három világ. Ami közös bennük: egyikük se itt született…

Rabemlékek fogságában

2017. jan. 21.

A Gulág-munkatelepek egyik legendás „lakója”, a 101 éves korában nemrég örökre elment szerzetes, Olofsson Placid mondta egyszer: aki tíz évet lehúzott a hírhedt szovjet büntetőtelepeken, annak legalább a kétszeresét, húsz évet vettek el az életéből.

Két világ között

2017. jan. 14.

„Hála Istennek, tüdőgyulladás!” Kikerekedett az öreg könyvszerkesztő szeme, amikor ez a mondat elhangzott. Ráadásul széles mosollyal közölte az orvos. A körötte lévők is mosolyogtak. Hogyhogy? És miért a „hála Istennek”? Aztán csak leesett a tantusz.

Emberségpróba

2017. jan. 08.

„Kint tél van még; hideg, könyörtelen” – írta a száznyolc éve épp a mai napon született Wass Albert. A tél könyörtelenségét a hétvégén megtapasztalhatta mindenki. Újvárosban még csak-csak… hanem Tésán!

Szenvedésből életerő

2016. dec. 10.

Mit neki a kilencven év! – néztem utána, amikor fölkapott a biciklijére és elkerekezett. Ha két-három falunyi távolságra kellett mennie, eszébe se jutott buszra szállni, csak előkapta az öreg járgányt.

A semmit érők árnyéka

2016. nov. 20.

Ma is elővesz egy kötegnyit a kisszekrényből. Napi kényszere, hogy frissítse az agyát. És hogy mindig felszakítson egy régi sebet… mert az idős Géza bácsi, a vénségére magára maradt ember hajlamos csak a rosszra emlékezni. A magány nem jó tanácsadó.