Közélet
Időközi választás - Összefoglaló a szavazásról
Este hét órakor bezártak a szavazókörök és ezzel befejeződött a voksolás városunk 4-es számú egyéni választókerületben kiírt időközi önkormányzati képviselő választáson. Huszonegy óra után sajtótájékoztató keretében jelentik be a végeredményt, melyről azonnal beszámolunk olvasóinknak.
A zöld SZTK és az élményfürdő felújításával indul a Modern Városok Program
Városunk harmincegymilliárd forintot kap a Modern Városok Program keretében különböző fejlesztésekre. Szepesi Attila, gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester a DO-nak elmondta, hogy Dunaújvárosban elsőként a zöld SZTK és az élményfürdő visszavásárlásával, felújításával indulhatnak a beruházások.
A Nemzeti Összetartozás Napja
2010 óta nemzeti emléknap Magyarországon június negyedike, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. Ez alkalomból tartott megemlékezést városunk önkormányzata az evangélikus templom kertjében, a Trianoni Emlékműnél ma délelőtt.
Négy unokával büszkélkedhet
Újabb polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora, Filotás Gyula májusban ünnepelhette a kilencvenedik
születésnapját.
Még az idén megkezdődhet a Modern Városok Program végrehajtása
Várhatóan még az idén megkezdődhet a Modern városok program végrehajtása - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere pénteken Szombathelyen, a szervezet kétnapos ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Időközi választás 2016 – Gebei: A kommunikáció hiánya a legnagyobb gond
Gebei Bálint független jelöltként indul a vasárnap esedékes időközi választáson, célja a lakók független érdekképviseletének megvalósítás a közgyűlésben.
Az útlevél, a jogsi, vagy a forgalmi is ingyenessé válhat
Folytatódhat a bürokráciacsökkentés, az állampolgárok és a vállalkozások ugyanis idén nyáron ismét eldönthetik, hogy melyik 4 hatósági eljárás díja csökkenjen, vagy szűnjön meg.
Idén negyedével nőhet az egészségügyi szakdolgozók bére?
Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.
Időközi választás 2016 - Vona: Ez a voksolás egyfajta erőfelmérés is
A Jobbik szerint a magyar politikában a korrupció és az arrogancia ellen kell hadat üzenni - fogalmazott a párt elnöke mai dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.
Időközi választás 2016 - Selyem József érti az itt élők gondjait
Az MSZP képviselőjelöltje, Selyem József mellett kampányolt Mesterházy Attila, a párt országgyűlési képviselője a Váci utcai kisposta előtt csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

