Sport
Ez más meccs lesz!
Az MTK elleni hazai mérkőzésen erősíteni meg negyedik helyét a bajnoki tabellán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely nem számít könnyű összecsapásra az utóbbi időben jó formát mutató fővárosiakkal szemben.
Röplabda: kezdődik a rájátszás!
Idegenben, a Szolnok elleni találkozóval kezdi meg a bajnoki negyeddöntő küzdelmeit a Dunaferr SE röplabda csapata, mely természetesen bízik a továbbjutásban.
Fehérvári győzelem a felnőtt bajnokságban
Az első félidőben még jól tartotta magát székesfehérvári bajnokiján a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabda csapata, ám végül az esélyesebb hazaiak örülhettek a biztos sikernek.
Véget ért a rájátszás
Gólokban gazdag utolsó forduló után dőlt el, hogy a Dunabiztos Micro és a Steelworkers együttesei játsszák a városi futsal bajnokság fináléját.
Újabb siker - Kétmeccses előnyben a DAB
Parádés, 4-2-es győzelmet aratott az UTE elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely újabb sikerével 2-0-ra meglépett ellenfelétől a negyeddöntős párharcban. Dansereau duplázott, de mindenki kitett magáért, megérdemelt, szép siker, folytatás szombaton.
Rajtra kész a DPASE
A Mórahalom elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg az NB 3-as pontvadászat tavaszi küzdelmeit szombaton délután öt órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
Felemás nyitány a rájátszásban
Egy vereséggel és egy győzelemmel kezdte meg a rájátszás alsóházának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as leány csapata.
Jöhet a második felvonás!
Hazai környezetben folytatja a MOL Liga rájátszását a DAB jégkorong csapata, mely ma este hat órától látja vendégül az Újpest gárdáját a negyeddöntő második mérkőzésén.
A címvédővel már nem bírtunk
Nagyot küzdött, de a véghajrát nem bírta erővel a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely 11-8-as vereséget szenvedett az UVSE elleni hazai rangadón.
Kiütéssel négyes döntőben a Kohász
Szinte végig vezetve aratott magabiztos, 31-20-as győzelmet a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a második félidőben felőrölte ellenfelét, s teljesen megérdemelten jutott be a sorozat négyes döntőjébe.

