Idén 20. alkalommal rendezték meg városunkban a Jótékonysági Pedagógus koncertet. A szervezők a befolyt támogatást a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának javára ajánlják fel.
Jótékonysági koncert
A rovat további hírei: Közélet
Vírus: 3793 fő fertőzött – Fejér megyében eggyel több beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3793 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Nőtt az áldozatok száma is, újabb 6 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a vörös zónában – eggyel növekedett, 369 lett az esetszám.
Ha pünkösd, hát királyság – Révbérpusztán!
Idén is megszervezi térségi viszonylatban is egyedülálló pünkösdi programját Solt mellett a Révbérpusztai Lovascentrum – ráadásul ezúttal a szokásostól eltérően nem két, hanem három napon keresztül várják majd a vendégeket!
A vírus ingatlanpiacot is lefertőzte
A hazai ingatlanpiac egészére kiterjednek a koronavírus okozta hatások. Egyelőre még nem nagyon érezhetők a következmények ebben az ágazatban, az viszont látszik, hogy az árak korábbi éveket jellemző emelkedő tendenciája véget ért – legalábbis egy időre. Ingatlannet, elemzés, a fókuszban Dunaújvárossal.
DKIK: részleges ügyintézés a bázison
A járványhelyzet kritikus időszaka után csökkentett üzemmódban ugyan, de újra kezdődött az ügyfélfogadás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál (DKIK). Óvatos nyitás a hajtás után.
Járvány: 3771 fő fertőzött – Fejér megyében nem nőtt az esetszám
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3771 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Az áldozatok száma is nőtt, 8 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a fertőzött régiók között – igaz, ezúttal nem növekedett, 368 maradt esetszám.
Bölcsődék, óvodák: óvatos, figyelmes nyitány
A tagintézményben végzett felújítás külön apropót adott arra, hogy éppen az Aranyalma Óvodában tartson tájékoztatót Barta Endre humán alpolgármester a bölcsődék, óvodák újbóli megnyitásának első napján. Vagyis ma.
Példás összefogás a tiszta Dunaújvárosért!
Az önkormányzat és a városlakók segítségével szépült meg a Rákóczi tér a napokban, miután a lakók közössége a közelmúltban azzal a tervvel kereste meg a városvezetést, hogy együtt szeretnék rendbe tenni lakókörnyezetüket. Meg is valósult szépen.

