Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: kiütés a végére

Sport
vízilabda
DFVE
válogatott
Dunaújváros
világbajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. aug. 05., 13:01

Esélyt sem adott a brazil csapatnak női vízilabda válogatottunk, mely 22-7 arányú győzelemmel szerezte meg a kilencedik helyet a világbajnokságon.

A kazanyi világbajnokság utolsó mérkőzése várt ma a magyar női vízilabda válogatottra, mely a 9. hely megszerzésért ugrott medencébe a brazilok ellen. A két DFVE-játékossal, Menczinger Katával és Garda Krisztinával felálló magyar csapat – bár előzetes céljait nem érte el – motiváltan vágott neki az összecsapásnak, s már az első negyedben igyekezett tudatosítani vetélytársával azt, hogy túl sok jóra ne számítson. Merész András tanítványai öt találatot jegyeztek ugyanis az első nyolc percben, s mivel erre csak kettővel tudtak válaszolni a dél-amerikaiak, így 5-2-es vezetéssel vonulhattunk a szünetre. Együttesünk a második felvonásban is folytatta erődemonstrációját, az újabb etapot is nagyon magabiztosan hozta, így a félidőben már hét góllal állt jobban ellenfelénél (11-4).

A térfélcsere után már nem sok izgalmat ígért a találkozó, s nem is kellett csalódnia azoknak, akik a magyar válogatott további szárnyalására számítottak. Szerencsére Merész András szövetségi kapitány sem lehetett elégedetlen játékosai teljesítményével, akik a harmadik negyedet már nullára hozták, így az utolsó felvonásban már csak a két gárda közti gólkülönbség lehetett kérdéses (17-4). Együttesünk a véghajrára ugyan egy kicsit engedett a szorításon, ám így is tovább tudta növelni előnyét, s végül kiütéses, 22-7 arányú győzelemmel szerezte meg a világbajnokság kilencedik helyét.

A viszonylag szép búcsú ellenére sem volt elégedett azonban az előzetesen éremre törő válogatott teljesítményével Merész András szövetségi kapitány, aki a brazilok elleni helyosztót követően felhívta dr. Kemény Dénest, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét, s felajánlotta lemondását. Sorsáról az MVLSZ elnökségi ülése dönt majd a közeljövőben.

Magyarország – Brazília 22-7 (5-2, 6-2, 6-0, 5-3)

A magyar válogatott gólszerzői: Keszthelyi 5, Czigány 5, Bujka 4, Kisteleki 4, Szücs 1, Antal 1, Garda 1, Takács 1.

A rovat további hírei: Sport

Sok a kérdőjel a bokszolóknál is

Sok a kérdőjel a bokszolóknál is

2020. ápr. 07.

Szépen zárták legutóbbi versenyüket, ám azóta csak otthon edzenek a Dunai Ökölvívó SE sportolói.

Körülbelül 15 koronavírus-teszt lett pozitív az úszóknál

Körülbelül 15 koronavírus-teszt lett pozitív az úszóknál

2020. ápr. 07.

Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapat és a szakmai stáb tagjain elvégzett koronavírus-tesztek közül körülbelül 15 lett pozitív.

Nem pihennek a röplabdázók

Nem pihennek a röplabdázók

2020. ápr. 06.

Bár mindenkinek hiányzik a labda, amíg lehet, maximális fegyelemmel dolgoznak tovább a dunaújvárosi röplabdázók.

A mozgás az élete!

A mozgás az élete!

2020. ápr. 06.

A vízilabda után a TRX felé vette az irányt, s ma már több mint ötven embernek tart napi edzéseket Zsámbok Lili.

A kajak-kenusok igyekeznek kihasználni a halasztással keletkezett időt

A kajak-kenusok igyekeznek kihasználni a halasztással keletkezett időt

2020. ápr. 05.

A kajak-kenu válogatott a jelenlegi nehéz helyzetben is készül a tokiói olimpiára, a halasztásból adódó időt pedig a szakemberek igyekeznek arra fordítani, hogy megtalálják a legjobb csapathajós összeállításokat.

A kvótaszerzés időszaka 2021. június 29-én zárul

A kvótaszerzés időszaka 2021. június 29-én zárul

2020. ápr. 04.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közzétette az általános kvalifikációs alapelveket a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára.

Soha nem látott biztonsági intézkedések a női tornászválogatottnál

Soha nem látott biztonsági intézkedések a női tornászválogatottnál

2020. ápr. 04.

Új struktúrában, soha nem látott biztonsági intézkedések mellett folytatja a felkészülést a magyar női tornászválogatott a budapesti Központi Tornacsarnokban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő