Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Most jobbak voltak a szombathelyiek

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 10., 19:17

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior és ifjúsági együttese is vereséget szenvedett az NB I/B-s bajnokság hétvégi fordulójában.

Miközben a felnőtt és az utánpótlás válogatottak több felkészülési találkozót is játszottak, az alacsonyabb osztályú bajnokságokban nem állt meg az élet, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I/B-ben szereplő csapataira újabb feladatok vártak a felnőtt és a junior pontvadászatban.
A felnőttek mezőnyében szereplő dunaújvárosi junior csapat ezúttal Szombathelyre látogatott, ám György László együttese ezúttal igen tartalékosan állt fel a tabella második otthonában, hiszen a sérültek mellett hiányoztak válogatott játékosai is, így Klujber Katrin mellett Hornyák Bernadett játékára sem számíthatott a szakvezetés. Ez sajnos meg is látszódott a mieink játékán, különösen a szombathelyi találkozó második félidejében, hiszen hiába volt még esély a pontszerzésre az első felvonás után, a második harminc percben végleg eldöntötték a pontok sorsát a hazaiak, akik 27-20-as sikerrel erősítették meg második helyüket a tabellán, míg a mieink a hetedik helyről várhatják a folytatást.

A DKKA ifjúsági együttese szintén Szombathelyre látogatott, s mivel a forduló előtt mindkét csapat négy-négy szerzett ponttal állt a táblázaton, ezért kiélezett, nagy csatára számíthattak a sportág dunaújvárosi kedvelői. A remélt nagy küzdelem azonban elmaradt, mert fiataljaink ezúttal nem tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát, már a szünethez érve nyolcgólos hátrányban voltak, s mivel a térfélcsere után sem sikerült közelebb kerülniük a vendéglátókhoz, így végül 33-24-es vereséget szenvedtek a játék minden elemében jobb szombathelyiektől.
A két vereség ellenére sem volt elégedetlen a fiatalok teljesítményével György László edző, aki elmondta, hogy a felnőtt bajnokira mindössze tizenketten tudtak elutazni, hiszen a válogatottak mellett három beteg játékosára sem számíthatott a hétvégén.

Képek: DO-archív

"A védekezésünk és a kapusteljesítményünk a huszonhét kapott gól ellenére elfogadható volt, ugyanakkor támadásban már jobban megéreztük azt, hogy tartalékosak voltunk. Főleg a gyors játékunkba csúszott sok technikai hiba, ám a lányok ezzel együtt végig becsületesen küzdöttek, voltak jó és kevésbé jó periódusaik, s utóbbi időszakokat az egyébként erős szombathelyi felnőtt csapat ki is használta. Az ifjúsági csapatunkban azok kaptak szerepet, akik az NB I-es bajnokságban kevesebbet játszanak, ők is becsülettel küzdöttek, s bár az ellenfél itt is jobb volt, kicsit pontosabb játékkal elérhettünk volna szorosabb eredményt is. Ennél a korosztálynál, ennél az együttesnél azonban nem elsődlegesen az eredmény a lényeg, hanem az, hogy játékba hozzuk a fiatalokat, s ennek ez a mérkőzés is maximálisan megfelelt" – értékelte a hétvégi eredményeket György László.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal csatárral hosszabbítottak az Acélbikák

Fiatal csatárral hosszabbítottak az Acélbikák

2021. jún. 20.

Somogyi Nátán is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.

Tisztul a kép az olimpiai kerettel kapcsolatban

Tisztul a kép az olimpiai kerettel kapcsolatban

2021. jún. 20.

Elégedett volt az együttes heti munkájával Bíró Attila, a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya a Világliga Szuperdöntője után.

Világliga: ezüstérmes a válogatott

Világliga: ezüstérmes a válogatott

2021. jún. 19.

Nagyot küzdött, de csak időszakosan tudta megszorítani a világ legjobbját a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a Világliga fináléjában.

DSTV: táborra készülnek az úszók

DSTV: táborra készülnek az úszók

2021. jún. 19.

Idén is lesz nyári tábor, illetve továbbra is tartanak úszásoktatást a DKSE úszó szakosztályának munkatársai.

Bravúros bronz az Eb-ről

Bravúros bronz az Eb-ről

2021. jún. 19.

A harmadik helyen végzet a közelmúltban megrendezett kadet Európa-bajnokságon Nyikos Veronika, a DKSE tehetséges birkózója.

Világliga-döntős a válogatott

Világliga-döntős a válogatott

2021. jún. 18.

A kanadaiak elleni magabiztos, négygólos győzelemmel jutott be a Világliga döntőjébe a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Idén semmit nem adtak könnyen!

Idén semmit nem adtak könnyen!

2021. jún. 18.

Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  2. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Hazai vereség a hibák ára

  5. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő