Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remekeltek a juniorok

Sport
kélzilabda
DKKA
Dunaújváros
Debrecen
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. jan. 28., 12:00

A DKKA ifjúsági csapata közel volt a bravúrhoz, a juniorok viszont véghez is vitték azt, s nagyon szép győzelmet arattak a Debrecen elleni bajnoki találkozón.

Nemcsak a felnőttek, hanem a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior és ifjúsági csapatai is a Debrecen otthonában folytatták a bajnoki küzdelmeket a közelmúltban, s mindkét utánpótlás együttesünkre komoly feladat várt az élmezőnyben álló házigazdák ellen. Vártok Ákos edző ifjúsági csapatára komoly rangadó várt, hiszen a forduló előtt egy pont választotta el egymástól a harmadik helyen álló debrecenieket, illetve a Kohász fiataljait. A találkozó első félideje ezzel együtt a vendéglátók számára sikerült jobban, hiszen a szünetre 16-11-es debreceni vezetéssel vonultak a csapatok. A térfélcsere után elsősorban a mieink védekezése javult fel, de hiába sikerült megközelíteni a vendéglátókat, a szoros véghajrát a Debrecen bírta jobban, s végül 25-24-es győzelmet aratott a továbbra is negyedik helyezett dunaújvárosiak ellen.

Képek: DO-archív

A juniorokra talán még nehezebb feladat várt, ugyanis a találkozó előtt a Debrecen a negyedik, míg a György László tanítványai a nyolcadik helyen álltak a pontvadászatban úgy, hogy a két együttes között nyolc pont volt a különbség. Fiataljaink azonban nem foglalkoztak a papírformával, remek játékot nyújtottak az első félidőben, s szinte végig vezetve kerültek háromgólos előnyben a félidei pihenőig (11-14). A térfélcsere után egy kicsit visszaesett a mieink támadójátéka, így a második harminc percben hatalmas csatát kellett vívni az előny megtartásáért, de ezt is megoldották a dunaújvárosi juniorok, akik nagyon értékes, 24-23-as győzelmet arattak a hazai pályán eddig mindössze a NEKA gárdájától vereséget szenvedő DVSC ellen.

Eredmények, gólszerzők

Ifjúságiak
DVSC-TVP – DKKA 25-24
(16-11)
A DKKA gólszerzői: Nagy Zs. 5, Kanyó V. 4, Braun Cs. 4, Takács C. 3, Borbás D. 2, Büki A. 2, Müller K. 1, Tamási É. 1, Kapás T. 1, Fodor N. 1.

Juniorok
DVSC-TVP – DKKA 23-24
(11-14)
A DKKA gólszerzői: Kemény D. 9, Fodor N. 4, Kovács D. 4, Grosch V. 4, Berta B. 2, Balogh Sz. 1.

A rovat további hírei: Sport

Szép győzelem Nagyatádon

Szép győzelem Nagyatádon

2022. nov. 22.

Végig vezetve aratott nyolcgólos sikert a Nagyatád vendégeként a DKKA U22-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokság hétvégi fordulójában.

A végén nyílt ki az olló Tihanyban

A végén nyílt ki az olló Tihanyban

2022. nov. 22.

Négygólos vereséget szenvedett Tihanyban a Dunaújváros futsal erősen tartalékos felnőtt együttese az ötödik fordulóból elhalasztott bajnokin az NB II Nyugati Csoportjában.

Hazai éremeső a DKSE Kupán (galériával)

Hazai éremeső a DKSE Kupán (galériával)

2022. nov. 21.

Tíz egyesület több mint százhúsz versenyzője mérte össze egymással erejét a DKSE Kupa elnevezésű utánpótlás tornaversenyen, melyen a hazai versenyzők ismét kitettek magukért, s számtalan szép gyakorlattal, fényes éremmel örvendeztették meg az értük szorítókat.

Tihanyban folytatják a bajnokságot

Tihanyban folytatják a bajnokságot

2022. nov. 21.

Három nappal a hazai kupasikert követően már a bajnokságban vár komoly feladat a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a Tihanyi FC ellen.

Itthon maradt a három pont

Itthon maradt a három pont

2022. nov. 21.

Megérdemelt sikernek örülhettek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a FEHA19 elleni hazai találkozón az Erste Liga újabb fordulójában.

A hideg miatt maradt el a bajnoki

A hideg miatt maradt el a bajnoki

2022. nov. 20.

Mivel a Dunaújvárosi Sportcsarnokban nem érte el a 15 Celsius-fokot a hőmérséklet, a Dág nem vállalta a DKSE elleni röplabda bajnokit.

Kiütéses győzelem és továbbjutás a BL-ben

Kiütéses győzelem és továbbjutás a BL-ben

2022. nov. 20.

A Spandau Berlin elleni nagyon sima, 21-7-es győzelemmel zárta Bajnokok Ligája első selejtezőkörét a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportjának második helyén végezve jutott be a sorozat következő fordulójába.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

  2. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  3. DSTV: villanyautók a hidegben

  4. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  5. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő