Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos siker az Érd ellen

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 29., 12:26

Fölényes, 3-0-s győzelmet aratott az Érdi VSE elleni találkozón a Dunaújváros PASE U17-es labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság Közép-Nyugat Csoportjának 17. fordulójában.

Egy-egy találkozó várt volna hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás együtteseire, melyek közül az U19-es és az U17-es gárda is az Érdi VSE ellen igyekezett tovább nyújtani győzelmi sorozatát. A vendégeket azonban komoly betegséghullám sújtotta a hétvégén, így az U19-es bajnokira nem tudtak kiállni, így csak a fiatalabb korosztály összecsapásán húztak szerelést a listavezető dunaújvárosiak ellen. Együttesünk igyekezett korán magához ragadni a kezdeményezést a vendégek ellen, s már a 23. percben meg is szerezte a vezetést Tóth Patrik révén, s egy újabb védelmi hibát kihasználva, Perjési Viktor góljával még a szünet előtt megduplázta előnyét. Kényelmes vezetése tudatában semmi kockázatot nem vállalt csapatunk a térfélcsere után sem, ám a 68. percben cserként beállt Dobos Áronnak így is elég volt negyed óra ahhoz, hogy megszerezze a mieink harmadik találatát, végleg eldöntve ezzel az összecsapást, melyet végül 3-0-ra nyertek a DPASE fiataljai, akik továbbra is hatpontos előnnyel vezetik az NB III-as bajnokság tabelláját a Főnix-Gold csapata előtt.

U17-es bajnokság

DPASE – Érdi VSE 3-0 (2-0)
Gólszerzőink: Tóth Patrik, Perjési Viktor, Dobos Áron.

A rovat további hírei: Sport

Rangadó vár a focistákra

Rangadó vár a focistákra

2022. okt. 01.

A negyedik helyezett ESMTK vendégeként folytatja az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután három órától.

Mindhárom dunaújvárosi tornász döntős a Világkupán

Mindhárom dunaújvárosi tornász döntős a Világkupán

2022. okt. 01.

Mayer Gréta három, Makovits Mirtill és Makai Lilla egy-egy szeren jutott döntőbe a szombathelyi Challenge Világkupa pénteki selejtezőjéből.

DSTV: sportnap az egyetemen

DSTV: sportnap az egyetemen

2022. szep. 30.

Szórakoztató elfoglaltságokat felvonultató sportnapot szervezett a Hallgatói Önkormányzat a Dunaújvárosi Egyetemen. Ennek részeként a hallgatók kipróbálhatták magukat futsalban, de volt lehetőség csocsózásra, asztaliteniszezésre és „sörpongra” is. Hangkép.

Kinyitották a gólzsák száját

Kinyitották a gólzsák száját

2022. szep. 30.

Nem volt hiány az izgalmakból a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában a sorozat újabb fordulójának utolsó mérkőzésein.

Sima meccsek kispályán

Sima meccsek kispályán

2022. szep. 29.

Az ST Solar és a Campus csoport éllovasa is magabiztos győzelemmel kezdte meg a városi kispályás labdarúgók kiemelt alapszakaszának újabb fordulóját.

Kovács Zsófia nem indul Szombathelyen

Kovács Zsófia nem indul Szombathelyen

2022. szep. 29.

A magyar női tornász válogatott négy tagjából három is a DKSE versenyzője lesz a szombathelyi Challenge Világkupán.

Csak az első gólig volt nehéz

Csak az első gólig volt nehéz

2022. szep. 28.

Tíz fordulót követően is veretlenül áll a bajnokságban a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezúttal a Szekszárdot győzte le magabiztosan.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  2. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  3. DSTV: birkózó emlékverseny

  4. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  5. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő