Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Két siker a serdülőknél

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 28., 15:42

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második és harmadik számú serdülő csapata is győzelemnek örülhetett a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Hazai pályán, mégis idegenben lépett pályára hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú serdülő együttese a bajnoki rájátszás alsóházának küzdelmeiben. Takács Józsefné tanítványai ugyanis a Dunaújvárosi AC ellen léptek pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban úgy, hogy vetélytársuk volta pályaválasztó, így papíron ők szerepeltek hazai pályán. Mint azt a DKKA csapatának edzője elmondta, a játékosok jól végrehajtották azokat a technikai, taktikai elemeket, amelyeket a találkozó előtt megbeszéltek: védekezésben az emberfogás gyakorlását tűzte ki maga elé a csapat, míg támadásban az egy-egy elleni játék volt a feladat. A Kohász fiataljai ezúttal bátran játszottak, s ugyan a ziccerek befejezésénél nem mindig figyeltek oda, most ez is belefért, s így is sima, 30-11-es győzelmet arattak.

Kép: DO-archív

Eközben a DKKA második számú serdülő együttese Tamásiban lépett pályára az E-F csoport felsőházi rájátszásában. A mieink a harmadik helyről várták a találkozót a hatodik helyezett hazaiakkal szemben, vagyis elvárható volt a két bajnoki pont megszerzése. Ehhez képest az első felvonásban nagyon megszenvedtek fiataljaink a jól küzdő vendéglátókkal, így a félidei szünetre 8-8-as állással vonultak a felek. A térfélcserét követően szerencsére támadásain és védekezésén is sikerült javítania a Kohász gárdájának, mely tizenegy lőtt góljával szemben csak hetet kapott, így végül 19-15-ös sikerrel erősítette meg harmadik helyét a felsőházi tabellán.

Eredmények

DAC – DKKA III. 11–30 (4–12)
DKKA III.: Reszegi Dóra, Hódosi Kamilla – Kátai Edina 3, Váradi Hanna 7, Keresztes Eliza 4, Gál Borbála 2, Jánosházi Mónika 3, Kiss Flóra, Szappanos Vivien, Wenszky Janka 1, Sztanó Kincső 4,Varjas Lara 1, Imre Viktória 1, Farkas Kitti 4, Sohajda Sára, Bartók Csenge. Edző: Takács Józsefné.

Tamási AC – DKKA II. 15-19 (8-8)

A rovat további hírei: Sport

Ez nem az Acélbikák napja volt

Ez nem az Acélbikák napja volt

2022. nov. 27.

Fáradtan, sok hibával játszott, így még a szoros meccsre sem volt esélye Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának.

Monoron is nyert a DFC

Monoron is nyert a DFC

2022. nov. 27.

Szoros meccsen, Varga Szabolcs első félidőben szerzett góljával aratott 1-0-s győzelmet Monoron a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokságon

Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokságon

2022. nov. 27.

Mayer Gréta nyerte a női tornászok Mesterfokú Bajnokságának egyéni összetett versenyét, míg a DKSE "B" a szuper csapatbajnokságon diadalmaskodott.

Monorra látogat a DFC

Monorra látogat a DFC

2022. nov. 26.

Hiába mutat remek formát a Monor, a három pont megszerzése a Dunaújváros FC labdarúgóinak célja a két gárda vasárnap délutáni bajnokiján.

Hajrávereség Debrecenben

Hajrávereség Debrecenben

2022. nov. 26.

Kétgólos hátrányból még egyenlített, de az utolsó percekben kapott találatra már nem volt válasza a Dunaújvárosi Acélbikák hokisainak a DEAC elleni találkozón.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2022. nov. 25.

Az Erste Liga éllovasa, a BJAHC gárdája lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar kupa harmadik fordulójában.

Debrecenbe látogatnak a Bikák

Debrecenbe látogatnak a Bikák

2022. nov. 25.

Debrecenben, a tabellán negyedik DEAC otthonában folytatják az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ma este fél héttől.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő