Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség a nyitómeccsen

Sport
röplabda
Európa-bajnokság
utánpótlás
magyar válogatott
vereség
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. ápr. 22., 20:46

Belgium ellen kezdte meg szereplését Győrben, az U19-es Európa-bajnokság döntőjében a Tomanóczy Tibor által irányított U19-es magyar röplabda válogatott.

Jól kezdett Tomanóczy Tibor együttese az első, Belgium elleni meccsen, hiszen az első percektől kezdve méltó ellenfelek voltak. Az első játékban a minimális 7-8-as hátrány után megpróbáltak meglépni a vendégek, de fiaink összeszedett csapatmunkával megakadályozták ezt, majd egyenlíteni tudtak (11-11). A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, köszönhetően a kiváló magyar védekezésnek, sáncmunkának (14-14). Ekkor azonban két pontot tettek hozzá a belgák (14-16), mely előnyt kissé növelniük is sikerült (16-19), így nem volt véletlen a hazai időkérés. A végjátékot megpróbálták izgalmassá tenni fiaink, ám ez végül nem sikerült, így elúszott az első szett (21-25)

Fordulás után gyorsan hátrányba kerültünk, melyre azonnal időkérés volt a válasz (1-5), de ez sem segített, és a hátrányunk már-már nyomasztóvá vált (2-8). Ekkor azonban sikerült felkapaszkodnunk, és két pontosra csökkenteni hátrányunkat (8-10). Ez viszont sok energiát vett ki fiataljainkból, akik ennél az állásnál beragadtak, így nem sikerült kiharcolni a forgást (8-14). A folytatásban ismét fellángolt a hazai tűz (14-16), ezzel felcsillant a remény a felzárkózásra. A végjátékra négypontos hátránnyal érkeztünk (16-20), melyet megőriztek a vendégek, és behúzták ezt a játékot is (19-25).

Képek forrása: cev.lu

A harmadik szettben érkeztek meg igazán a fiaink a meccsbe, ekkor ráérezve erre a színvonalra, a játék ritmusára. Jól indították el a játékot, és magukhoz ragadták a vezetést (7-5). Ekkor azonban felébredtek a vendégek, és nagyon megrázták magukat (7-10). Szerencsére érkezett a magyarok válasza, akik 11-nél egyenlítettek (11-11). Sajnos egy-egy könnyű pontot sikerült adnunk a belgáknak, és megint futhattunk az eredmény után (13-15). A folytatásban a kellő koncentráció meghozta gyümölcsét, mivel a válogatott 17-16-nál átvette a vezetést, mely minimális előnyt sikerült megtartani (21-20). Már-már úgy tűnt, sikerülhet a szett győzelem, ekkor azonban elfogyott a puskapor, így végül szoros csatában szenvedtünk vereséget (23-25).

Magyarország – Belgium 0-3 (21-25, 19-25, 23-25)

A rovat további hírei: Sport

Megérdemelt, szép siker

Megérdemelt, szép siker

2023. jan. 14.

A második felvonásban hátrányból fordítva, igazi csapatként küzdve aratott 5-3-as győzelmet a Tihany elleni bajnoki rangadón a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Szinte elfogytak az Acélbikák

Szinte elfogytak az Acélbikák

2023. jan. 14.

Nem tudták megnehezíteni az erősen tartalékos Acélbikák a BJAHC dolgát a két gárda péntek esti összecsapásán az Erste Ligában.

Nem volt esély a kazahok ellen

Nem volt esély a kazahok ellen

2023. jan. 13.

Nyolcgólos vereséget szenvedett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar jégkorong válogatott a kazahok ellen a Téli Egyetemi Világjátékokon.

Fontos pontokra hajtanak a futsalosok

Fontos pontokra hajtanak a futsalosok

2023. jan. 13.

A bajnokságban éppen előtte álló Tihany elleni rácalmási összecsapással folytatja az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este nyolc órától.

Elhunyt Pavel Mihonyik

Elhunyt Pavel Mihonyik

2023. jan. 13.

Rövid betegség után, 56 évesen elhunyt a Dunaferr jégkorong csapatával kétszer is bajnoki címet szerző kiváló kapus, Pavel Mihonyik. Az Acélbikák gárdája is búcsúzik az "első aranykor" legendás hálóőrétől!

Remek röplabdás évkezdés

Remek röplabdás évkezdés

2023. jan. 13.

Egy sima és két szoros szettben győzte le a DKSE felnőtt röplabda csapata a házigazda Szolnokot a két gárda csütörtök esti bajnokiján.

Hazai pályán bizonyíthatnak az Acélbikák

Hazai pályán bizonyíthatnak az Acélbikák

2023. jan. 12.

A tabellán második BJAHC elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este hat órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő