Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Éllovas serdülők

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2018. feb. 21., 12:32

A második felvonásban kiváló teljesítményt nyújtva győzte le a Nemesnádudvart a DKKA harmadik számú serdülő együttese, mely továbbra is vezeti a harmadosztály tabelláját.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú serdülő együttese is megkezdte szereplését a bajnokság tavaszi szakaszában, s az első találkozón rögtön azt a Nemesnádudvart fogadták fiataljaink, mely ősszel legyőzte Takács Józsefné tanítványait. Az előjelek nem voltak kedvezőek, ugyanis az influenza és sérülések miatt meglehetősen tartalékosan kellett kiállnia a meccsre az akadémistáknak. A dunaújvárosiak azonban ennek ellenére is jól kezdték a találkozót, igaz a remek első perceket követően a vendégek átvették az irányítást, így a félidő nagyobbik részében a mieinknek kellett futniuk az eredmény után.

Kép: kohaszkezi.hu (Turcsán Fruzsina felvétele)

A félidőben 15-15-ös döntetlent mutatott az eredményjelző, s mint azt a gárda edzője elárulta, a szünetben átbeszélték a tennivalókat, így a második felvonásban már egy sokkal agresszívabb pontosabb, támadásban és védekezésben is jobban teljesítő DKKA-t láthattak a pályán a gárda drukkerei. Váradi Hanna és Kecskés Noémi az ellenfél kapuja előtt remekelt, míg a dunaújvárosi háló előtt Hódosi Kamilla nyújtott kiváló teljesítményt, így a térfélcserét követően fokozatosan növelte előnyét együttesünk, mely végül 31-25-ös sikerrel erősítette meg első helyét a tabellán úgy, hogy három ponttal előzi meg akadémiánk második számú serdülő együttesét.

A rovat további hírei: Sport

Szép eredmények a bajnokság zárónapján is

Szép eredmények a bajnokság zárónapján is

2022. aug. 01.

Két ezüstöt és egy bronzérmet szereztek a DKSE ifjú kajak-kenusai a Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokság 5000 méteres számaiban.

Döntetlen a szezonnyitón

Döntetlen a szezonnyitón

2022. júl. 31.

Hullámzó teljesítményt nyújtva ért el 1-1-es döntetlent a Paks II. elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III nyitófordulójában.

Véget ért a gyermek bajnokság

Véget ért a gyermek bajnokság

2022. júl. 31.

Összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a hódmezővásárhelyi országos gyermek bajnokságon.

Újabb fényes érem Szegeden

Újabb fényes érem Szegeden

2022. júl. 31.

Több döntős helyezése mellett egy értékes ezüstéremnek is örülhettek a DKSE kajak-kenusai a szegedi utánpótlás magyar bajnokság szombati versenynapján.

DSTV: mindenki sportja

DSTV: mindenki sportja

2022. júl. 30.

A szervezet megalakulása óta folyamatosan fejlődött a Dunaújvárosi Box Egyesület. A Dobos György vezetésével működő csoport egyre több aktív taggal rendelkezik és immáron nagyobb arányban vannak a női sportolók az edzéseken, mint a férfiak. Hangkép.

Újabb bronz a gyermek ob-n

Újabb bronz a gyermek ob-n

2022. júl. 30.

Bor Tamás révén már harmadik bronzérmüknek örülhettek a DKSE ifjú úszói a hódmezővásárhelyi gyermek országos bajnokságon.

Szellák Szabina 500-on is bajnoki címet szerzett

Szellák Szabina 500-on is bajnoki címet szerzett

2022. júl. 30.

Újabb két éremmel gazdagították gyűjteményüket a DKSE kajak-kenu szakosztályának versenyzői a szegedi Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A címvédő érkezik

  2. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  3. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  4. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  5. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő