Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai pályán a Szolnok ellen

Sport
röplabda
Dunaújváros
Dunaferr SE
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. ápr. 15., 08:32

A röplabda NBI rájátszásának harmadik körében vasárnap délután négy órától a Dunaferr SE a Szolnok csapatát fogadja.

A rájátszás első két köre után még nincs pontja a Dunaferr SE felnőtt röplabda csapatának, mivel az együttes a MAFC, majd a MÁV Előre vendégeként szenvedett egyaránt vereséget. Most azonban itthon, a Dunaferr Sportcsarnokban lépnek pályára Tomanóczy Tibor tanítványai, hogy megszerezzék első pontjaikat az 5-8. helyért tartó rájátszásban. Ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen amíg a mieink többsége továbbra is középiskolás tanuló, ezzel együtt még kevés tapasztalattal rendelkezik a felnőtt mezőnyben, a szolnoki együttes, bár köztük is akad több fiatal, mégis rutinosabb, pár évvel idősebb, tavaly még Dunaújvárosban játszó játékossal is rendelkező gárda. Ahhoz, hogy ellenük sikerüljön szettet, szetteket nyerni először is le kellett szűrniük a mieinknek az előző két forduló tanulságait. Mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző elmondta, bátrabban, higgadtabban, pánik nélkül, a hiba után új erőre kapva és csapatként játszva kell, hogy felálljon a csapat, hogy legyen esélye a folytatásban a győzelemre.

Kép: DO-archív

- A hét elején egy megbeszélésen tisztáztuk azokat a tanulságokat, melyeket az elmúlt két meccsen tapasztaltunk. Ezt követően álltuk bele a Szolnok elleni felkészülésbe, mely nagyon sok munkával telt. Ennek oka az volt, hogy a húsvéti ünnepek és a tavaszi szünet után ismét fel kellett venni a munka ritmusát. Rengeteg fizikális és labdás edzést iktattunk be, melyeket nagyszerűen teljesített a csapat. A hozzáállásukkal nem volt probléma, korrekten tette mindenki a dolgát. A Szolnok elleni meccsre felkészültünk, de azért továbbra is gondot okozhat a rutintalanság. Problémát okozhat a túlzott akarás is. Azt azonban el kell higgyék a fiúk, hogy egy elrontott ütés után fel tudnak állni, és ténylegesen tudniuk kell, hogy a mérkőzés három nyert szettből áll. Azt várom el, hogy megfelelő hőfokon, a szokottnál higgadtabban, csapatként játsszon a Dunaferr, ahol nem az egyének viszik külön-külön a hátukon a csapatot, hanem az egyénekből összeállt, maximálisan teljesítő játékosok alkotnak egy győzelemre törő közösséget.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed siker a Titánok ellen

Könnyed siker a Titánok ellen

2019. szep. 13.

Végig vezetve aratott nagyon sima, 7-1-es győzelmet a Fehérvári Titánok elleni szezonnyitón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Gólzáporos győzelem

Gólzáporos győzelem

2019. szep. 13.

Felszabadult játékkal aratott nagyarányú győzelmet a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a Debrecen elleni hazai bajnoki találkozón.

Tisztes helytállás a Fradi ellen

Tisztes helytállás a Fradi ellen

2019. szep. 13.

Hiába tartotta magát ötven percig kiválóan, a hajrát már nem bírta a Ferencváros elleni fővárosi bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Nagy csaták az élvonalban

Nagy csaták az élvonalban

2019. szep. 13.

Két csapat sem tudta megőrizni első félidei vezetését a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályának második fordulójában.

Rajtra készen az Acélbikák

Rajtra készen az Acélbikák

2019. szep. 13.

Fegyelmezett, hatékony játékra lesz szüksége a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának ahhoz, hogy elhozza a bajnoki pontokat a szezon nyitómeccséről.

Fegyelmezett, jó játékban bízva

Fegyelmezett, jó játékban bízva

2019. szep. 12.

Az előző bajnokság ezüstérmesének otthonában lép pályára pénteken este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Nyolc között a juniorok

Nyolc között a juniorok

2019. szep. 12.

Minden negyedet egy góllal megnyerve aratott 14-10-es győzelmet a brazilok elleni világbajnoki nyolcaddöntőben a magyar női junior vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  2. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  3. Két vereség a megyei rivális ellen

  4. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  5. Miért népszerű a scrapbookozás?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő