Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos két pont Budaörsről

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
Budaörs
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2019. jan. 06., 18:37

Egy bő tízperces rövidzárlat ellenére is ötgólos, 28-23-as győzelmet aratott a Budaörs otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Idegenben, a Budaörs elleni mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, melyre nem várt könnyű mérkőzés a kieső zónából menekülni vágyó házigazdák ellen.

A kezdés azonban nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, mert hiába sikerült már az első támadásból megszerezni a vezetést, a folytatásban lényegesen pontosabban játszottak a házigazdák, s egymás után három gólt szerezve sikerült is fordítaniuk sőt, a 8. percben már 5-2-re vezettek a támadásban és védekezésben is hibázgató Kohász ellen. Csapó védéseivel, valamint Ferenczy és Sirián egy-egy találatával igyekezett feljebb zárkózni együttesünk, mely a 12. percben Kazai révén végre egalizálni is tudott (6-6). Ekkor a vendéglátókon volt a hibázás sora, s a mieink könyörtelenül ki is használták a budaörsi játékosok bizonytalankodásait, Szekerczés újabb két gólja után már nálunk volt az előny sőt, mikor Grosch is betalált egymás után háromszor, már időt kellett kérnie a hazai szakvezetésnek a 21. percben (8-11). A hazaiaktól Pálos-Bognár és Hornyák igyekezett tartani a lépést együttesünkkel, ám emberhátrányban is sikerült növelni az előnyt, melyet a szünetig meg is őriztek a mieink, így a pihenőre 17-13-as dunaújvárosi előnnyel vonultak a csapatok.

Kép: DO-archív

A második felvonást a házigazdák kezdték góllal, ám erre gyorsan válaszoltak a mieink, akik Szalai találata után már öttel vezettek György László tanítványai a 35. percben (14-19). ezzel együtt sem nyugodhattunk meg, mert elég volt két kihagyott helyzet, valamint egy lépéshiba, s a könnyű gólokat szerző hazaiak kettőre csökkentették hátrányukat (18-20). Jött is azonnal az időkérés, s bár Ferenczy révén sikerült végre betalálni a budaörsi kapuba, támadásban továbbra sem nagyon ment a Kohásznak, mely sorozatban rontotta el lövéseit, így a vendéglátók a többször is támadhattak az egyenlítésért. Ez szerencsére nem jött össze a Budaörsnek, így Sirián negyedik találata után 23-21-es dunaújvárosi előnnyel vágtak neki a csapatok az utolsó tíz percnek. Nem jött jókor Nick kiállítása, ám Csapó Kyra bravúrral védett, majd Szekerczés lőtt szemfüles gólt, s újra sikerült ellépni hárommal (21-24). A vendéglátóknak muszáj volt kockáztatniuk, de többször is hibáztak, s ezeket könyörtelenül kihasználták a mieink, akik visszaállították korábbi legnagyobb előnyüket, s végül ötgólos, 28-23-as győzelemmel hozták el a két pontot Budaörsről.

Budaörs – DKKA 23-28 (13-17)

DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 8, Cifra, Nick, Ferenczy 4, Kazai 6. Csere: Vártok (kapus), Sirián 4, Szalai 3, Monori, Dombi. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Csapó Kyra Debrecenbe szerződik

Csapó Kyra Debrecenbe szerződik

2020. feb. 03.

A DVSC együttesénél folytatja pályafutását a 2020/2021-es szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kapusa, Csapó Kyra.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2020. feb. 03.

A DFVE serdülői női leány vízilabdázói remek hajrával győztek, az ifjúságiak viszont kikaptak az Eger elleni hazai bajnokin.

Hibátlanul első a válogatott

Hibátlanul első a válogatott

2020. feb. 03.

Remek teljesítményt nyújtva, három győzelemmel zárta Európa-bajnoki selejtező tornáját a magyar futsal válogatott.

Nem hibázott a Dunaferr

Nem hibázott a Dunaferr

2020. feb. 02.

Egy sima, és két szoros szettben aratott 3-0-s győzelmet a Dunaferr SE röplabda csapata a Sümeg vendégeként.

Döntetlen az edzőmeccsen

Döntetlen az edzőmeccsen

2020. feb. 01.

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a dunaújvárosi labdarúgók a Gárdony elleni hazai felkészülési találkozón.

Mindenkit megmozgat a DLSZ

Mindenkit megmozgat a DLSZ

2020. jan. 31.

A remekül sikerült Carissa Kupa után is komoly feladatok és versenyek várnak a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkatársaira, illetve a kispályás foci szerelmeseire.

Újabb remek győzelem

Újabb remek győzelem

2020. jan. 30.

Remek védekezéssel, kiváló kapusteljesítménnyel aratott 3-1-es sikert a Brassó elleni hazai mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő